Manchester United 2-1 Tottenham
A túra eddigi legnagyobb erőpróbáját is kiállta Ole Gunnar Solskjaer legénysége és megőrizve hibátlan nyári mérlegüket 2-1-re legyőzték a Tottenham Hotspurt Sanghajban.
Bátor játékkal rukkoltak elő a Vörös Ördögök az első félidőben, a 21. percben Andreas Pereira kiugratását követően pedig Anthony Martial vette be Paolo Gazzaniga kapuját egy, a rövid oldalra tartó erős lövéssel. 1-0

Sajnos egy durva jelenetről is emlékezetes marad az első 45 perc, egy összecsapás során Moussa Sissoko ugyanis beletalpalt Daniel Jamesbe, bár a játékvezető figyelmeztetése elmaradt.
A fordulást követően a Manchester United a teljes csapatát lecserélte, sérülés miatt azonban csak pár percet tölthetett pályán Eric Bailly, akinek a helyét Axel Tuanzebe foglalta el.
A második játékrészben egyértelműen feljavultak a londoniak, amelynek meg is lett az eredménye: Lucas Moura megpattanó lövése ugyanis a hálóban kötött ki, így a Tottenham kiegyenlített a 65. percben. 1-1
Döntetlen esetén az International Champions Cupban a lefújást követően azonnal büntetők következnek, Sanghajban azonban nem kellett ehhez az eszközhöz folyamodni a csapatoknak. 10 perccel a rendes játékidő lejárta előtt ugyanis egy nagyszerű összjátékot követően Angel Gomes tört be a tizenhatoson belülre, majd a kapu hosszú oldalára lőtt labdájával szerezte meg csapata győztesgólját. 2-1
![]()
Ezzel a Manchester United negyedik felkészülési mérkőzését is győzelemmel tudta abszolválni.
Felkészülési mérkőzés
Manchester United 2-1 Tottenham
Sanghaj, Hongkou Stadium
Gólszerzők: Martial 21', Gomes 80' ill. Moura 65'
Összefoglaló:
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 10. fordulóThe City Ground
2025-11-01 16:00
Premier League 9. forduló
Old Trafford
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Sunderland | 9 | 11 | 7 | +4 | 17 |
| 3 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 4 | Manchester United | 9 | 15 | 14 | +1 | 16 |
| 5 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 6 | Liverpool | 9 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 7 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 8 | Chelsea | 9 | 17 | 11 | +6 | 14 |
| 9 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 10 | Brentford | 9 | 14 | 14 | 0 | 13 |
| 11 | Newcastle | 9 | 9 | 8 | +1 | 12 |
| 12 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 9 | 14 | 15 | -1 | 12 |
| 14 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 15 | Leeds United | 9 | 9 | 14 | -5 | 11 |
| 16 | Fulham | 9 | 9 | 14 | -5 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 9 | 7 | 20 | -13 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |