Állítólag már a személyes feltételekről tárgyalunk Mandzukiccsal
A különböző olasz hírforrások szerint a horvát támadó hamarosan az Old Traffordon köthet ki.
Néhány napja jelentek meg azok a hírek, melyek szerint a horvát Mario Mandzukic lehet a Manchester United következő célpontja.
A Tuttosport szerint a Paulo Dybala-Romelu Lukaku csereüzlet tárgyalása során merült fel a horvát csatár neve a két klub között, aki a nyár folyamán átteheti a székhelyét Angliába. Szintén az említett hírlap szerint a Vörös Ördögök már a játékos ügynökével is tárgyalnak a személyes feltételekről.
Állítólag csak akkor érkezhet a 33 éves játékos a Unitedhez, amennyiben Lukaku távozni fog. A hírek szerint a horvát játékos nagyjából 10 millió eurójába fog kerülni az angoloknak. Ezeket a találgatásokat erősítette meg a Gazzetta dello Sport is.
Az Il Mesaggero hírportál arról is információt szerzett, hogy a United már ajánlatot is küldött a Juventusnak, a tárgyalások pedig jelenleg is zajlanak. Az elkövetkezendő napokban pedig újabb fejleményekre lehet számítani ez ügyben.

Az olasz Liberto szintén hírül adta, hogy Mandzukic ára nagyjából 10 millió euró körül mozog, a United pedig szívesen kifizetné ezt az átigazolási árat.
Az olaszországi értesülések mellett már a horvát lapokban is megjelentek a különböző hírek. A Vecernji List például már kész tényként kezelte a támadó átigazolását, és a következő címmel hirdették meg a cikket: "Mandzukic lesz a Manchester United első horvát játékosa". Továbbá hozzátették: "Mandzukic történelmet ír! Az angolok szerint hétfőn ír alá az angliai óriáshoz."
Napokon belül eldől a játékos sorsa, ugyanis az átigazolási piac még öt napig van nyitva Angliában.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló