Manchester United 4-0 Chelsea FC

A Manchester United 4-0-ra kiütötte Frank Lampard csapatát. Rashford duplázott, Martial is gólt szerzett, akárcsak a debütáló James.


Kissé megszeppenve kezdte a mérkőzést az a United, melyben bemutatkozott Harry Maguire és Aaron Wan-Bissaka is, míg a harmadik nyári szerzemény, Daniel James csak a padon kapott helyet.

 

A negyedik percben közel járt a vezetés megszerzéséhez a vendégcsapat; egy szögletet kivágott a hazai védelem, de a tizenhatos előterében összeszedték a labdát a londoniak, majd Abraham tüzelt, lövése azonban a kapufáról visszapattant a mezőnybe. De Gea nem érte volna el a labdát, szerencséje volt a manchesterieknek.

 

Két perccel később Zouma pocsék átadására csapott le Martial, ám gyenge lövését biztosan fogta Arrizabalaga.

 

Bő tíz perc elteltével Mount lövését fogta De Gea. Nem nagyon tudott átmenni ellenfele térfelére a United, ráadásul a labda sem nagyon volt a hazaiaknál.

 

A semmiből jött egy büntető Ole Gunnar Solskjaer csapata részére, egy lerántás után előnyszabályt alkalmazott a játékvezető, Rashford már a tizenhatoson belül járt, Zouma elgáncsolta, Taylor pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest a sértett végezte el, bevágta a jobb felsőbe. Bár a kapus jól érezte az oldalt, esélye sem volt. 1-0 a Unitednek!

 

 

A gól után magabiztosabbá vált a manchesteri gárda és teljesen megfordította a labdabirtoklást.

 

Az első 30 perc végén McTominay labdaszerzése után Lingard passzolt Martialhoz, a francia lövése azonban kapu fölé szállt.

 

A 31. percben Mount került lövőhelyzetbe, ám a fiatal játékos inkább középre passzolt, ott azonban csak hazai védő volt.

 

A 34. percben csodálatos passzolgatás végén Pogba ugratta ki Rashfordot, aki higgadtan lőtt a kapuba, ám mivel lesen állt, így a gól érvénytelen volt.

 

Egy perccel később Barkley lövése suhant el a bal kapufa mellett, majd Pedro is próbálkozott, De Gea könnyedén fogta azt.

 

Hatalmas helyzet adódott a Chelsea előtt: a 39. percben Wan-Bissaka borzalmas helyezkedése okán Barkley maradt üresen, lövését De Gea lábbal védte, a kipattanót megint kapura küldte a vendégcsapat, Maguire menteni tudott.

 

Másodpercekkel később labdaeladás után egy beívelés szállt át a hosszúra, Emerson lekezelte, majd lőtt, azonban a kapufa hárított. Már második kapufáját lőtte a Chelsea.

 

Az első 45 perc igen változatosra sikeredett. Míg az első 10-15 percben a vendégek nagy fölényben játszottak, addig a félidő közepén a United került fölénybe, ám a végjátékban megint a vendégeknél volt többet a játékszer. Több helyzete is volt a londoniaknak, ám összességében Solskjaer csapatának szerencséje volt a két kapufánál. Passzpontosságban szinte azonos szinten teljesítettek a gárdák, ám kulcspasszok terén 6-3-ra Pedroék vezettek.

 

Jobban kezdte a második játékrészt is a Chelsea, de komoly dolga nem akadt De Geának. Az 51. percben Pedro próbált a jobb felsőbe tekerni, de bő egy méterrel elszámolta magát.

 

Az 54. percben Lingard rázott le három embert, a negyedik - Jorginho - felvágta őt, amiért sárga lapot kapott. Ezután a hazaiaknak sikerült letelepedniük az ellenfél tizenhatosa előtt, de sajnos nem sikerült komoly lehetőséget kialakítaniuk.

 

Egy szép támadás végén jobbról szállt be a labda a manchesteri kapu elé, Wan-Bissaka fejjel mentett, de a labda csak a tizenhatos sarkáig jutott, ahol lecsapott rá Emerson és bombaerős lövéssel dolgoztatta meg De Geát, aki remekül hárított.

 

A 65. percben csodaszép kontrát vezetett a United, Rashford vezette fel a labdát, Lingardot szöktette kicsit hosszan, de az angol támadó visszagurított Pereirához, aki egyet tolt a labdán, majd keményen a kapu elé lőtt épp Martialhoz, aki közelről a kapuba lőtt, 2-0 a hazaiaknak!

 

Lampard cserélt, de csapata rendezetlen volt, Pogba zseniálisan tálalt a védők között kilépő Rashford elé, aki kiválóan kezelte le, majd 16 méterről a bal alsóba lőtt, 3-0!!!

 

A harmadik nyári igazolás is bemutatkozhatott manchesteri színekben, amikor a 74. percben Solskjaer lehozta Pereirát és pályára küldte James-t.

 

A három gól nem tett jót a meccsnek, legalábbis az iram nagyon leesett, sok hibával játszottak a csapatok, de valahogy az volt az ember érzése, hogy a Vörös Ördögök bármikor vezethetnek egy olyan támadást, mellyel újabb gólt érhetnek el.

 

Jött is valami ilyen a 79. percben, amikor Pogba indította Rashfordot, mellette loholt Martial, Lingard és James is, ám az angol csatár nem passzolt, inkább cselekbe bonyolódott, Kante pedig szerelte.

 

Ami nem sikerült a 79. percben, sikerült két perc múlva. Labdaszerzés saját térfélen, Pogba Martiallal kényszerítőzött és rohanhatott a kapusra, érezte, hogy a nyakán vannak a védők, ezért visszavett lendületéből és a felfutó James-t játszotta meg. A walesi 14 méterről lőtt, lövése megpattant, így lett jó és jutott a kapuba, 4-0!

 

A 85. percben Mount átlövése suhant a jobb alsó sarok felé, ám De Gea leért és védett.

 

A 87. percben újabb szép támadást vezetett a hazai alakulat, Wan-Bissaka beadását az éppen csak beálló Greenwood próbálta kapura lőni, de nem sikerült neki betalálni.

 

A 4 perces ráadás utolsó pillanataiban Emerson megint egy kemény lövést küldött De Gea kapujára, ám a kapus semmiképp nem akart gólt kapni, nem is kapott, remekül védett.

 

A manchesteriek teljesen megérdemelt győzelmet arattak, bár a játék a teljes mérkőzést tekintve nem volt a legkiválóbb, voltak nagyon ígéretes dolgok. Maguire falat emelt a kapu elé, De Gea jó formát mutat, Lindelöf is magabiztosan játszott, Wan-Bissaka védekezésben olykor nagyon gyengén helyezkedett, ám máskor pedig hihetetlen jól teljesített. A középpályán Pogba a második félidőben remekelt, Lingard óriásit dolgozott, Rashford és Martial pedig hozták azokat a gólokat, melyeket egyesek szerint Lukaku távozásával elvesztettünk. Persze, ez még csak egy meccs volt, így sokat nem szabad következtetni ebből.

 

Premier League, 1. forduló
Manchester United 4-0 Chelsea FC
Old Trafford

 

Vezette: Anthony Taylor

 

United: De Gea, Wan-Bissaka, Shaw, Maguire, Lindelöf, McTominay, Pereira(James 74.), Pogba, Lingard(Mata 86.), Rashford(Greenwood 86.), Martial
Nem használt cserék: Romero, Young, Matic, Tuanzebe

 

Chelsea: Arrizabalaga, Azpilicueta, Christensen, Zouma, Emerson, Jorginho(Kante 73.), Kovacic, Pedro, Barkley(Pulisic 58.), Mount, Abraham(Giroud 66.)
Nem használt cserék: Alonso, Kante, Caballero, Kenedy, Tomori

 

Gólszerző: Rashford 18' (11-es), 67' Martial 65', James 81'

 

Sárga lap: Lingard, Lindelöf, Martial illetve Zouma, Jorginho, Abraham, Kante
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások