James álomvilágban gólja után

A nyári igazolás Daniel James büszke emberként hagyhatta el vasárnap este az Old Trafford gyepét, miután a Manchester Unitedben való debütálását a Stretford End előtt szerzett góllal tette emlékezetessé.


Erről álmodtál?

"Nos, azt hiszem igen. Még nem ülepedett ez le bennem - beálltam, gólt szereztem egy ilyen helyen, debütáltam, ez az első alkalom, hogy itt játszhattam. Szóval az, hogy betaláltam egy valóra vált álom."

 

Mit éreztél, amikor beálltál?

"Nagyon izgatott voltam. Nem mondanám, hogy ideges lettem volna. 3-0-s vezetésnél cseréltek be, úgyhogy csak az volt a feladatom, hogy kimenjek a pályára, élvezzem a meccset és megmutassam, hogy miért vagyok itt. És így is tettem. 3-0-nál mindig felmerül opcióként a kontratámadások lehetősége, ez pedig nagyon fekszik az én játékomnak. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy milyen volt a beállásom után gólt szerezni."

 

Amikor jött a lehetőség, akkor nagyon megörülhettél?

"Ahogy hozzáértem a labdához, sokan azt gondolhatták, hogy rosszul vettem át. De szerencsémre a labda egy kicsit távolodott tőlem, mert enélkül valószínűleg blokkolta volna a lövésemet a védő. Ahogy megrúgtam a labdát és az kikötött a hálóban, azonnal előtörtek az érzelmeim. Nagyon boldog vagyok."

 

 

Beteljesítettél egy magad felé fennálló elvárást azzal, hogy gólt szereztél az Old Traffordon?

"Igen, egyértelműen. Lenyűgöző volt a hangulat a beállásomkor. Fantasztikusak voltak a szurkolók. Mindvégig kitartottak mellettünk. Az egész felkészülési szezon alatt ezt éreztük, akkor is és most is hihetetlenül biztattak bennünket. Egy álmom vált valóra azzal, hogy gólt szerezhettem."

 

A családod biztosan nagyon büszke most rád...

"Igen, ők biztosan nagyon büszkék most. Ott ültek ma a lelátón, de nem tudom hol és bár hiába kerestem őket, ennyi szurkoló között nem könnyű megtalálni őket. Valószínűleg számukra és számomra is nehéz ezt az érzést szavakba önteni. Első és legfontosabb dolog az, hogy számomra nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek. Nagyszerű, hogy beállhattam és megmutattam az embereknek, hogy miért igazoltak le."

 

Ez csak a kezdet volt számodra, ugye?

"Mindenképpen. Nem voltam a kezdőcsapat tagja a mai napon, de engem ez egyáltalán nem bánt. Nekem csak bevetésre készen kellett állnom és szerintem mindenki kivette a részét a győzelem megszerzéséből. Beállásom után a jobb és a bal szélen is játszottam. Mindkét oldalon nagyon élveztem a játékot. Tudtam, hogy lesznek kontratámadásaink, csak a megfelelő időben a megfelelő helyen kellett lennem. Szerencsére így is történt. Tudom, hogy a lövésem szerencsésen megpattant, de ma ez most nekem volt segítségemre."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!