Mejbri két éven belül a felnőttek között debütálna
Az új igazolás Hannibal Mejbri magabiztos azt illetően, hogy két éven belül a Manchester United felnőtt csapatában fog játszani.
A fiatal francia játékos átigazolását vasárnap jelentette be hivatalos honlapján a Manchester United, amely értéke 10 millió euró volt, de a FIFA-nak még áldását kell adnia az ügyletre.
Mejbrit, aki ifjúsági szinten a Paris FC és az AC Boulogne-Billancourt színeiben is játszott, az egyik legígéretesebb tehetségnek tartják a francia futball berkein belül.
A 16 éves középpályás öt éves szerződést kötött a Vörös Ördögökkel és a klub akadémiai csapatához csatlakozik majd.
Amikor arról kérdezték, hogy szerinte milyen gyorsan törhet magának utat a United felnőtt csapatába, Mejbri így válaszolt a Le Parisiennek:
"Először az U18-asok keretéhez fogok csatlakozni."
"Nagyszerű lenne, ha két éven belül sikerülne már a felnőttek között játszanom. Ez csak rajtam fog múlni."
"Fizikálisan van még miben fejlődnöm. Nem tudom még, hogy a testfelépítésem miként fog alakulni. Oda kell majd figyelnem ezekre a dolgokra, de nem szabad, hogy a technikai képességeim és annak a rovására menjen, hogy jól látok a pályán."
Mejbri álom átigazolása kapcsán is megosztotta gondolatait.
"Ez egy megtiszteltetés. A Manchester United gazdag történelemmel rendelkezik, a fiatalok képzését illetően pedig nagy elismerésnek örvend."
"Itt lehetőségem lesz úgy fejlődni, hogy egy napon a legnagyobb és legjobb játékosokkal játszhassak együtt. Rengeteg videót néztem meg a csapat múltjáról. Nagy nevek viselték már a Manchester United mezét, és megtiszteltetés utánuk jönni a sorban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!