Allardyce: Elképzelhető, hogy idén kiesik a United
Az angol edző szerint abszolút benne van a pakliban, hogy az idei évben a Vörös Ördögök kieshetnek a Premier League-ből.
Annak ellenére, hogy a Manchester United a világ egyik legnagyobb klubja, az idei szezonban a középmezőnybe süllyedt, nyolc mérkőzés alatt csupán két győzelmet sikerült bezsebelniük a bajnokságban.
Ezzel a teljesítménnyel pedig Ole Gunnar Solskjaer gárdája az utóbbi 30 év legrosszabb rajtját tudhatja magáévá, Sam Allardyce szerint az Old Traffordon az elképzelhetetlen is megtörténhet idén - mégpedig, hogy kiesnek a bajnokságból.
Big Sam szerint a Manchester United korábban is nagy meglepetésre 1974-ben kiesett az első osztályból, csupán hat évvel azután, hogy megnyerték a BEK-et.
"Egy papíron is szörnyű csapatnak köszönhetően estek ki" - mondta Allardyce a talkSPORT-nak. "Tehát a lehetőségek birodalmában az is elképzelhető, hogy katasztrofálisan még több problémába esnek, amennyiben az önbizalomhiány és a sérültek helyzete továbbra is megmarad."
"A játékosok hajlamosak arra, hogy később legyenek újra fittek, amennyiben a dolgok nem mennek épp gördülékenyen, ez tény."
"Itt van például Pogba háborgása, és vajon lesz-e olyan, aki felbukkan és szintén ezt mondja: 'A dolgok elég rosszul mennek, távozni szeretnék.'?"
"A Manchester United nem lő elég gólt, ez pedig mára már egy küzdelem lett a számukra. Reméljük, hogy nem fognak lefelé ívelni, viszont jelenleg ezen az úton haladnak."
"Ole egy hatalmas munkát kapott, tudom, hogy mindenki azt mondja, ez egy újjáépítési idő, viszont nem lehet csak úgy eladni a csapat legjobb góllövőjét, anélkül, hogy pótolnánk azt. Ez egy hatalmas probléma."
"Honnan fogják megszerezni a legjobb góllövőt, akit éppen szeretnének?"
A United jelenleg hat ponttal a kiesőzóna fölött tanyázik, a Ligakupában pedig a League One-ban szereplő Rochdale ellen csupán tizenegyesekkel jutottak tovább. Az Európa-ligában az AZ Alkmaar ellen pedig kaput eltalált lövésük sem volt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 36 | 67 | 43 | +24 | 65 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
8 | Brentford | 36 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hove Albion | 36 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | Bournemouth | 36 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Everton | 36 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolves | 36 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 36 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 36 | 25 | 82 | -57 | 12 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ