A United továbbra is szeretné leigazolni Eriksent

Annak ellenére, hogy a dán középpályás a nyár folyamán elutasította a Vörös Ördögök ajánlatát, ők továbbra is szeretnék őt leigazolni.


Christian Eriksen jelenlegi szerződése a nyár folyamán lejár, tehát amennyiben a Tottenham pénzt szeretne kapni érte, akkor a télen el kell adniuk a játékost.

 

A 27 éves középpályás azonban nem szívesen igazolna az Old Traffordra, inkább kitöltené a jelenlegi szerződését a Tottenhamnél.

 

Mauricio Pochettino távozásával viszont változhatnak a dolgok a londoni csapatnál.

 

A szerdai napon a United pont a Jose Mourinho irányította Spurst győzte le 2-1-re az Old Traffordon, amely nagyban megnehezíti a londoniak legjobb négybe való bekerülését, amely a BL helyezést eredményezné.

 

 

A Vörös Ördögök januárban valószínűleg ismét ajánlattal készülnek Eriksenért, aki a hírek szerint ki szeretné magát próbálni Anglián kívül is.

 

A remek középpályás az idei szezonban nem csillog a Tottenhamnél, ugyanis kevesebb szerephez jut, amióta bebizonyosodott, hogy nem hajlandó új szerződést aláírni.

 

A United mellett a Juventus és az Atletico Madrid is szeretné a soraiban tudni a dán játékost, aki Mourinho érkezése óta még egy meccsen sem volt kezdő, tehát láthatóan a továbbiakban sem számol vele a portugál.


Mirror

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!