Manchester City 1-2 Manchester United

Ole Gunnar Solskjaer csapata idegenben nyert a Manchester City otthonában, Rashford és Martial is betalált a rivális kapujába.


Mindkét gárda bekezdett a meccsen, a City azonnal próbálta nyomás alá helyezni a Vörös Ördögöket, akik jól védekeztek és a 2. percben egy ellentámadás végén Fred átadása után James került óriási helyzetbe, de lövését védte a hazai kapus.

 

A City továbbra is komoly nyomás alá helyezte ellenfelét, a vendégek védelme rengeteg labdát volt kénytelen tisztázni a kapu előteréből.

 

Ám közben a United is többször átlépett a hazai térfélre és gyors támadásokkal próbált veszélyt okozni. A 9. percben újabb védést kellett bemutatnia Edersonnak, Rashford ugratta ki kiválóan Lingardot, aki kicsit kiszorított helyzetből tüzelt.

 

Az első 15 perc végén megint a United talált kaput, James gurított vissza a 16-osra Martialnak, aki egy átvétel után 15 méterről lőtt, de Ederson kiütötte a labdát.

 

A 20. percben Rashford tört be a hazai tizenhatosra, Bernardo Silva felvágta a csatárt, de Taylor továbbot intett, azonban a videóbíró után befújta a büntetőt a játékvezető. A végrehajtó maga a sértett volt, aki higgadtan gurított a bal alsóba úgy, hogy Ederson a másik irányba mozdult, 1-0 a Unitednek.

 

A 25. percben óriási kontrát vezetett a United: Lingard adott zseniális átadást Frednek, aki a jobb oldalon robogott, majd elképesztő átadással játszotta meg Rashfordot, aki azonnal lőtt, de kapu mellé tüzelt.

 

Egy perccel később Rashford nagyon okos megoldással lőtt felső lécet, megint egy nagyon szép támadás végén.

 

A 29. percben Martial és James passzolgatott, megakadt a gyors támadásépítés, ám a francia csatár 15 méterről lövésre szánta el magát, kiválóan helyezett és a labda a rövid kapufáról pattant a hálóba, 2-0 a Vörös Ördögöknek!!!

 

A 33. percben kellett először védenie De Geának, David Silva átlövését magabiztosan fogta ölre a spanyol portás. Két perccel később a United védelme mögé került Walker, de a beadását De Gea vetődve megfogta, így elhalt a támadás.

 

A 36. percben Wan-Bissaka tört előre, James-t futtatta, aki kapu elé tekert, de Martial nem érte el a játékszert.

 

Villant a City; De Bruyne nagyszerű beadását Jesus csúsztatta kapu mellé. A védelem ezúttal lemaradt a brazilról, de szerencsére nem lett nagyobb baj.

 

A 40. percben a tizenhatos sarkától végzett el szabadrúgást De Bruyne, a labda azonban a kapu fölé szállt, a City továbbra is csak egyszer talált kaput.

 

Két perccel később megint szabadrúgást kapott a City, David Silva lövését De Gea könnyedén fogta.

 

A két perc ráadás utolsó pillanataiban Walker próbált centerezni, de Fred blokkolt. Aprónak nem mondható szépséghiba volt, hogy kézzel ért a labdába. A City játékosok reklamáltak, de Taylor játékvezető hajthatatlan volt és szögletre mutatott, nem a büntetőpontra.

 

A United hihetetlen nagyot dolgozott, a védekezése nagyon jól meg volt szervezve, akárcsak az, hogy ellentámadásokkal fel lehetett törni ezt a Man City-t.

 

A második félidő elején megint nagyon nagy fölényben játszott a City, szinte végig a United térfelén volt a labda, de komoly helyzetek nem jöttek, köszönhetően annak is, hogy a védelem közepén Lindelöf és Maguire emberfeletti munkát végzett.

 

Hatvanegy percnyi játék után Lindelöf nagy hibája után törhetett be a kapu elé Sterling, Wan-Bissaka folyamatosan gyötörte a szélsőt, aki végül nem is tudott komoly lövést megereszteni.

 

Rodri a kapuval szemben állva kapott labdát, sikerült is neki egy jó lövést kapura küldeni, de a United kapusa a léc fölé tolta a próbálkozást.

 

A félidő első komoly vendég lehetősége a 67. percben jött, James játszott Lingardhoz, aki tolt egyet a labdán, lövését azonban blokkolták, így szöglethez jutott a United. Ez volt az első sarokrúgása a Vörös Ördögöknek.

 

Kezdett leülni a találkozó, úgy tűnt, a City játékosai kezdtek belefáradni abba, hogy semmi nem jött nekik össze, aztán a semmiből jött a hazai szépítés, egy szöglet után Otamendi bólintott a hálóba, ami miatt nagyon nehéz hajrára számíthatott Ole Gunnar Solskjaer csapata.

 

A 86. percben Mahrez akart gólt szerezni, De Gea azonban nagyot védve megmentette csapatát az újabb góltól.

 

A játékvezető 5 perc hosszabbítást ítélt, melynek az első perce végén kontrázott a United, James loholt előre, majd Pereirát találta meg, Andreas lövését blokkolták, szögletet végezhetett el Fred.

 

Végül a United megtartotta előnyét és első félidei csodálatos játékával, valamint a második félidei védekezésével megérdemelten nyert városi riválisa ellen.

 

Premier League, 16.forduló
Manchester City 1-2 Manchester United
Etihad Stadium, 54403 néző

 

Vezette: Anthony Taylor

 

City: Ederson - Walker, Stones(Otamendi 59.), Fernandinho, Angelino - De Bruyne, Rodri(Gündogan 86.), D.Silva - B.Silva(Mahrez 65.), Jesus, Sterling
Nem használt cserék: Bravo, Cancelo, Foden, Mendy

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw(Young 89.) - McTominay, Fred - James, Lingard(Tuanzebe 89.), Rashford - Martial(Pereira 74.)
Nem használt cserék: Romero, Williams, Mata, Greenwood

 

Gólszerző: Rashford 23' (11-es), Martial 29'

 

Sárga lap: B.Silva, De Bruyne, Walker illetve De Gea, Pereira


 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!