Új trénerrel bővült az edzői stáb
A Manchester United a mai napon hivatalosan megerősítette egy új edző érkezését a csapat fedélzetére.
A szóban forgó edző Craig Mawson, aki a segédedzők közé érkezett a csapatba, mégpedig a kapusedzők közé.
A 40 éves szakember a Burnley csapatától érkezett, ahol 2010-óta dolgozott. 2015-ben pedig elnyerte az FA év kapusedzője díját.
"Nagy megtiszteltetés a Manchester Unitedhez kerülni és egy remek társasággal dolgozni" - nyilatkozta Mawson a United weboldalának.
"A Burnley csapatának hatalmas szerepe volt az életemben, és minden percét élveztem, játékosként és edzőként is. Egy tökéletes alapot nyújtottak nekem, mindezért pedig köszönettel tartozom nekik. Viszont egy ilyen lehetőséget nem utasíthattam vissza."
"Alig várom már, hogy együtt dolgozhassak Richard Hartisszal, az edzőkkel, stábbal és a játékosokkal. Ez egy izgalmas időszak a klub életében, és örülök, hogy részese lehetek ennek."
Richard Hartis júniusban érkezett a csapathoz mint kapusedző, akkor még Emilio Alvarezzel dolgozott együtt, aki 2016-ban csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, aki főként David de Gea miatt érkezett, mivel korábban az Atletico Madridnál is együtt dolgoztak.
Alvarez azonban szeptemberben távozott a csapattól, tehát nem meglepő az új kapusedző érkezése.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 36 | 67 | 43 | +24 | 65 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
8 | Brentford | 36 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hove Albion | 36 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | Bournemouth | 36 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Everton | 36 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolves | 36 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 36 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 36 | 25 | 82 | -57 | 12 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ