Wolverhampton Wanderers 0-0 Manchester United

Két olyan csapat lépett pályára, mely a 90 perc nagy részében nem sokat akart kihozni ebből a mérkőzésből, így nem csoda, hogy gól nélküli döntetlen született. A gond csak az, plusz egy találkozó vár a csapatokra.


Mint várható volt, több helyen is változtatott Ole Gunnar Solskjaer, bekerült a kezdőcsapatba Williams, Chong és Mata is.

 

Óvatosan kezdtek a gárdák, bár talán a United tűnt magabiztosabbnak az első tíz perc alatt. Utána azonban gyorsan három szögletet is elvégezhettek a hazaiak, melyből egynél óriásit védett Romero, aki egy közeli lövést tolt ki alapvonalon túlra.

 

Néhány percnyi hazai fölény után a United átvette az irányítást, de nehezen jutottak el Greenwoodék lövésig, amikor végre sikerült, vagy blokkoltak a hazaiak, mint Greenwood esetében, vagy mellé szállt a labda, mint Pereira próbálkozásánál.

 

A 29. percben Chong a jobb szélről remekül tekert a tizenhatos előtt álló James-hez, a walesi játékos azonban kapu fölé tüzelt.

 

Két perc múlva Williams tört előre remekül, Dendonckerrel harcolt, el is esett, de a játékvezető nem ítélt büntetőt.

 

Mata átadása találta meg James-t, aki a lábak között elsuhanó lövéssel próbált veszélyeztetni, de nem talált kaput.

 

A félidő vége igen unalmasra sikeredett, bár a United fölényben játszott és volt 1-2 ígéretes, gyors támadása, a kapu előtt nem igazán ment a csapatnak.

 

Jobban kezdte a második játékrészt a Wolves, de a védelem jól állt a lábán.

 

Öt perc telt el a szünet után, amikor Neto lövését kellett védenie Romerónak, akit egy perccel előtte ápolni kellett, de szerencsére folytatni tudta a meccset a kapus. Akárcsak Maguire, aki még az első félidő közepén szedett össze kisebb sérülést, de kijött a második játékrészre is.

 

Az 58. percben remek helyről végezhetett el szabadrúgást Mata, aki a hosszút célozta meg, Ruddy csak nézte a labdát, amely centikkel suhant el a kapufa mellett.

 

Ole Gunnar Solskjaer cserélt, beküldte Fredet és Rashfordot, utóbbi azonnal gólhelyzetbe került, de a labda a lécen csattant.

 

 

A 76. percben balról érkező beadást fejelt a kapuba Doherty, ám mivel a kezét is érte a labda, a gól szabálytalan és érvénytelen volt. Azért az esetnél megjegyezzük, hogy a védelem csak asszisztált, csak nézték, ahogy az ellenfél játékosa felugrik fejelni.

 

Magasabb fokozatba kapcsoltak a hazaiak, elsősorban Traore oldaláról jöttek a beadások a kapu elé, de gól nem született.

 

A 81. percben Jimenez rázta le magáról Maguire-t, senki sem érte utol, az alapvonalnál járt már, onnan lőtt, a kapufát találta telibe.

 

Szép lassan lecsorgott a rendes játékidő, mely után 6 perc ráadás következett, minek elején Lindelöfnek kellett nagyot mentenie Traore centerezését követően.

 

Sok lövés, de mind gyenge kivitelezésből született, így nem csoda, hogy nem esett gól a találkozón. A két csapat így megmérkőzik egymással az Old Traffordon is.

 

 

FA-kupa, 3. forduló
Wolverhampton Wanderers 0-0 Manchester United
The Molineux, 31381 néző

 

Vezette: Paul Tierney

 

Wolves: Ruddy, Dendoncker, Coady, Kilman, Doherty, Saiss(Moutinho 71.), Neves, Vinagre(Jonny 75.), Traore, Ashley-Seal(Jimenez 46.), Neto
Nem használt cserék: Patricio, Bennett, Otasowie, Buur

 

United: Romero, Young, Lindelof, Maguire, Williams, Pereira, Matic, Chong(Dalot 82.), Mata(Fred 70.), James(Rashford 70.), Greenwood
Nem használt cserék: Grant, Jones, Wan-Bissaka, Gomes

 

Gólszerző: -

 

Sárga lap: Saiss, Kilman, Moutinho illetve Young

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!