Valencia: A szezon megkoronázása lenne a bajnoki cím
Antonio Valencia szeretné a Premier League bajnoki címével feledtetni a szezon elején elszenvedett horrorisztikus sérülését.
Valencia hat hónapot volt kénytelen sérülés miatt kihagyni ebbõl a szezonból, miután kificamodott a térde a Manchester United szeptemberi Rangers elleni hazai Bajnokok Ligája mérkõzésén.
Az ecuadori szélsõ sérülése olyannyira súlyos volt Kirk Broadfoot becsúszását követõen, hogy oxigénmaszkban kellett hordágyon elhagyni a pályát, és félõ volt, hogy kénytelen lesz az egész idei szezont kihagyni. Azonban az orvosi stábnak, és a játékos kitartásának köszönhetõen már az elõzõ hónapban visszatérhetett, és azóta állandó tagja Sir Alex Ferguson csapatának.
Bár azt az egykori wigani kedvenc elismerte, hogy még sokat kell tennie azért, hogy visszatérjen régi jó formája, így is remek produkciókat láthattak tõle a szurkolók a Vörös Ördögök aranyéremért folytatott versenyfutásának legutóbbi idõszakában.
Utóbbira a legkézenfekvõbb példa éppen a tegnapi, Everton elleni bajnoki mérkõzés, amikor az õ beadásából született meg Javier Hernandez gyõztes gólja a 84. percben, amellyel a United már csak 7 pontra van attól, hogy begyûjtse 19. bajnoki címét. Ami a dél-amerikai középpályás szerint enyhíteni tudná azokat a fájdalmakat, amiken a szezon közben átment.
"Fantasztikus lenne megnyerni a bajnoki címet" - kezdte.
"Személy szerint, az, hogy magasba emelhetném a Premier League trófeáját, nagy elégtétel lenne, és megkoronázná a sérülésembõl való felépülésemet."
"Ez egy olyan dolog, amire nagyon vágyok."
Valenciának még három mérkõzésen kell pályára lépnie ebben a szezonban, hogy elérje a 10 mérkõzést, amelyet követõen automatikusan a nyakába akaszthatnák az aranyérmet a szezon végén.
Azonban mivel a manchesteriek még a Bajnokok Ligájá gyõzelemért is harcban vannak, így lehet, hogy Valenciának ez nem fog sikerülni, miután Sir Alex Ferguson egyértelmûen a rotációs politika mellett tette le a voksát. De az ecuadori szélsõ akkor se csüggedne, ha nem kapná meg automatikusan az aranyérmet, hiszen a bajnoki cím mindennél többet ér számára.
"Minden sérülésnél egy picit letörtnek érzed magad az elején, de annyi támogatást kaptam mindenkitõl, hogy folyamatosan megmaradt a lelkesedésem" - tette hozzá.
"A visszatérésem nagyon jól sikerült, különösen azt figyelembe véve, hogy milyen csúnya volt a sérülésem."
"De még kell néhány területen fejlõdnöm, mielõtt az lennék, aki azelõtt voltam."
Manchester Evening News
MEN
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 36 | 67 | 43 | +24 | 65 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
8 | Brentford | 36 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hove Albion | 36 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | Bournemouth | 36 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Everton | 36 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolves | 36 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 36 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 36 | 25 | 82 | -57 | 12 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ