Fred a United idei legnagyobb problémájáról

Fred szokatlanul őszinte és kitárulkozó vallomást tett a Manchester United "rengeteg problémájáról".


Ole Gunnar Solskjaer együttese nem képes kiegyenlített teljesítményt nyújtani a Premier League idei szezonjában és jelen pillanatban hat pontos távolságra vannak a még éppen Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyen álló Chelsea-től.

 

Ennek megfelelően januárban igyekeztek megerősíteni játékoskeretüket a Vörös Ördögök, Bruno Fernandes és Odion Ighalo személyében így két játékos érkezett. A portugál középpályás érkezése úgy kellett a csapatnak, mint egy falat kenyér és ezt erősíti meg Fred is, aki szerint nagyon sokba került a csapatnak eddig a szezonban a kreativitás hiánya.

 

Mindazonáltal a brazil játékos szerint a csapategység hiánya is okolható tényező az eddigi szenvedéseikben, több bajtársiasság ugyanis átsegíthette volna őket a nehéz helyzetekben.

 

"Sok mindenben hiányt szenvedünk mostanság. Először is rendbe kell tennünk a dolgokat a pályán, hiányzik a kreativitás a játékunkból, különösen a középpályán" - kezdte Fred a De Solanak.

 

 

"Emellett közösségként is fejlődnünk kell, hiányzik ugyanis belőlünk az "összetartunk mentalitás", rengeteg problémánk van."

 

"Rengeteget beszélünk erről. Minden közösség megküzd ilyen problémákkal, így mi is."

 

"A hiúság, beképzeltség szintén probléma. Ezzel fel kell hagynunk és csak ki kell futnunk a pályára."

 

"Ragaszkodnunk kell a fejünkben meglévő célokhoz, rájuk kell koncentrálnunk és mennünk kell előre."

 

"Ugyanazon az oldalon kell állnunk, de manapság bizonyos játékosoknak más céljaik vannak és vannak olyan játékosok, akik egyedül akarják megoldani a problémájukat, ez pedig rossz."


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!