Beharangozó: Club Brugge - Manchester United
Az Európa-liga egyenes kieséses szakasza következik, a párharc első mérkőzésére Belgiumban kerül sor a belga bajnok ellen.
Ole Gunnar Solskjaer biztosan pihentetni fog néhány olyan játékost, akik pályán voltak a Chelsea elleni, hétfői bajnokin. Várhatóan visszatér a kezdőbe Victor Lindelöf, ám több játékosra nem számíthat a menedzser.
A kék-feketék a Bajnokok Ligájában kezdték az idei, európai menetelésüket, ahol a csoport harmadik helyén zártak, ezért kerültek át az EL kieséses körébe.
Akik hiányozhatnak:
Brugge: -
United: Grant, Pogba(láb), Rashford(derék), Fosu-Mensah(comb), McTominay(térd), Tuanzebe(comb), Greenwood(betegség)
Érdekességek:
A belga gárda nem tudott nyerni legutóbbi 10 olyan mérkőzésén, melyet angol klubok ellen játszott, csak két döntetlent sikerült elérnie.
A Vörös Ördögök 32 játékost küldtek pályára az idei EL-ben, ami a legtöbb. 11 tinit szerepeltetett a klub, ami kétszer több, mint bármely más klubnál.
A United nem kapott ki a legutóbbi 10 EL-meccsén, melyek a kieséses szakaszokban kerültek megrendezésre.
Egymás elleni mérleg:
Örökmérleg: 2 mérkőzés, 2 United siker, 7-1-es gólarány.
Eddigi mérkőzéseik egymás ellen:
15-16 United-Brugge 3-1
15-16 Brugge-United 0-4
A két csapat formája legutóbbi öt meccsük alapján:
Brugge: d GY GY d GY
United: v GY GY d GY
A csapatok legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:
Brugge: Vanaken 16 gól(0 EL), Okereke 11 gól(0 EL), Dennis 8 gól(0 EL)
United: Rashford 19 gól(1 EL), Martial 13 gól(2 EL), Greenwood 10 gól(4 EL)
Európa-liga, 16 közé jutás
Club Brugge - Manchester United
Jan Breydel Stadion
Játékvezető: Aleksei Kulbakov (BLR)
Lehetséges kezdőcsapatok:
Brugge: Mignolet - Mata, Mechele, Deli - Diatta, Vanaken, Balanta, Vormer, Ricca - Dennis, Krmencik
United: Romero - Dalot, Lindelöf, Maguire, Shaw - Matic, Pereira - Mata, Fernandes, James - Ighalo
ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2
A találkozót a FanaticsTV-n és a Digisport 1-en ÉLŐben nézhetitek.
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Leeds United vs Manchester United
Premier League 7. fordulóElland Road
2026-10-18 15:00
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzés
Riyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Leeds - Manchester United
Premier League, 7. forduló