Utd Unscripted: Fred

A Utd Unscripted második részében Fred elmeséli, hogyan került Brazíliából először Kijevbe, majd később Manchesterbe, illetve beszél példaképéről és az apaságról is. Assis


Az álmok valóra válnak.

 

Bízz bennem. Gyerekként minden brazil kölyöknek Ronaldinho volt a bálványa. Ő egy példakép volt minden brazil számára, és örökké az is marad. Számomra ő a történelem legjobb játékosa.

 

Tudom, hogy vannak olyan játékosok, akiknek jobb karrierjük volt. Nézd meg például Zinedine Zidane-t. Jobb karriert tudhat magáénak, de tisztán a labdarúgó tehetséget figyelembe véve Ronaldinho a nyertes. Ügyesebb volt. Egy top játékos volt, aki imádott bulizni, és ez bálvánnyá tette minden brazil számára.

 

Nem hiszem, hogy csak a brazilok gondolják ezt így. Úgy gondolom, hogy sok ember vélekedik még így róla, és az egyik legnagyobb hatással volt a sportra. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mekkora hős volt - és még mindig az - rengeteg embernek.

 

Tehát képzeld el, mekkora dolog volt az számomra fiatalként, amikor a testvére, Assis lett a tanácsadóm. Ez azt jelentette, hogy mindig Assis irodájában voltam, így pedig elég sokszor összetalálkoztam Ronaldinhoval. Ugyanabban az irodában ültem én és Ronaldinho, minden ember hőse.

 

Álmok, ember. A fenébe.

 

 

Mindenki elkezdi valahol - az én történetem Belo Horizonte-n kezdődött.

 

Nagyszerű gyermekkorom volt. Szeretem a környéket, ahonnan származom. Amikor fiatal voltam, időm nagy részét ott töltöttem. Közel voltam a stadionhoz, a Mineirãohoz, és gyerekként az volt a célom, hogy felnőttkoromban ott játszhassak. Gyerekkoromból a legtöbbet hoztam ki, ami azt jelentette, hogy sokat utcai fociztam és bandáztam a haverjaimmal. Elmentem a barátaim házához, kiabáltam az ablaknál, elhívtam őket és már mentünk is az utcára focizni. Nagyon jó volt.

 

Akárhányszor hazamegyek a családommal, mindig visszamegyünk arra a környékre. Elmegyünk néhány klassz térre, vagy teszünk a közelben levő tó körül egy kellemes sétát. Ez nagyszerű. Tehát nekem csak jó emlékeim vannak a gyerekkoromból, egy szerény családból származva egy nagyvárosban.

 

Tehát, mind tudjátok, hogy a brazilok imádják a focit, igaz? Mind megőrülünk érte.

 

Az édesapám beíratott egy futball iskolába négy éves koromban.

 

Ettől a ponttól kezdve folyamatosan csak fejlődtem. Játszottam futsalt és 11 a 11 elleni mérkőzéseket is.

 

(Tudjátok mi az a futsal, ugye? Foci, amit udvaron játszol.)

 

Egy futsal meccs során az iskolában volt egy erőnléti edző, aki az Atlético Mineironál is dolgozott. Azt kérdezte tőlem, hogy el akarok-e menni az Atléticohoz próbajátékra. Akkoriban hatalmas Atlético fan voltam, tehát nyilván elmentem.

 

10 évesen próbajátékon voltam a gyerekkori kedvenc csapatomnál, amelyik Brazília egyik legnagyobb klubja. Mindezek ellenére nyugodt voltam. Tudtam, hogy van bennem potenciál, emellett pedig megvan bennem minden, ami szükséges a klub számára, így mindent beleadtam és sikeres lett a próbajátékom. Felvettek.

 

Ezután a dolgok elkezdtek felgyorsulni.

 

Én elkezdtem haladni.

 

Néhány évet töltöttem az Atléticonál, mielőtt a Porto Alegre-hez igazoltam 15 éves koromban. Soha nem hagytam el szülővárosomat, és ez nehéz volt számomra, ugyanakkor jó is. Eleinte nagyon nehéz volt, ezért megkértem anyukámat, hogy jöjjön velem, amibe ő beleegyezett. Munkát váltott annak érdekében, hogy velem lehessen Porto Alegre-ben, ami nekem nagyon sokat segített. Ő egy biztos alapot adott számomra, amire akkoriban hatalmas szükség volt az életemben. Anya elképesztően sokat segített nekem. Az ezt követő évben az Internacionalhoz szerződtem, és minden jól ment számomra. Egy nagy klubhoz érkeztem, elkezdtem profi labdarúgóként játszani, és jó első benyomást keltettem.

 

Aztán a sors valami különlegeset választott számomra.

 

Még mindig főként az Internacional tartalékcsapatában játszottam. Nem sikerült még teljesen beverekednem magam a kezdőcsapatba, de neveztek a keretbe az Atlético elleni mérkőzésre. A korábbi klubom. A klub, amelyet támogattam.

 

Tippelj, ki játszott az Atlético színeiben...

 

Ronaldinho.

 

Béreltem egy minibuszt azért, hogy az egész családom eljöhessen a meccsre, és teljesen megőrültek, amikor pályára léptem csereként. 2-0-s vesztésre álltunk, amikor beálltam.

 

Aztán gólt szereztem.

 

A korábbi klubom ellen, a klub amit támogattam, a stadionban aminek a környékén nőttem fel, miközben a példaképem ellen játszottam.

 

Érkezett egy beadás amit én meg befejeltem a hálóba.

 

Kivettem a labdát a hálóból, rohantam vissza a kezdőkörhöz, és odaraktam a labdát Ronaldinho lábához.

 

Ó, ember... elképesztő volt. A sorsom iróniája. Elképesztő. Végül elveszítettük a meccset, de számomra ez annyira különleges volt, hogy a dolgok úgy történtek, ahogy.

 

Abban az időben még mindig a testvérével dolgoztam. Assis egy olyan ember, aki nagyon fontos számomra; egy srác, akire sok időt szánok. Ő volt az, aki elvitt engem az Internacionalhoz. Karrierem során rengeteget segített, nagyon fontos személy volt számomra. Nemcsak Ronaldinho testvére; ő az én testvérem is.

 

Assis a következő átigazolásommal kapcsolatban is segített.

 

Ukrajna.

 

 

Ez megint egy olyan döntés volt, amit nem volt könnyű meghozni. Nehéz volt az Atléticot az Internacional miatt elhagyni, de az a transzfer az országon belül volt, így nem idegeskedtem. Viszont az Internacionalt elhagyni a Shakhtar Donetsk miatt... wow. Ember, ez megdöbbentő volt.

 

Rengeteg brazil volt a klubnál. Sokukat már ismertem, és mielőtt a csapathoz igazoltam, beszéltem velük arról, hogy milyen Ukrajnában és a Shakhtarban játszani. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, és ezért döntöttem úgy, hogy megteszem ezt a nagy lépést.

 

Természetesen akárhányszor eligazolsz, mindig van egy kezdeti, "megszokási" időszak az új klubodban. Az első év nagyon nehéz volt. Nem sokat játszottam az első évben a Shakhtarban. Elhagyni Brazíliát Európáért, ahol a labdarúgást teljesen másképp játsszák, azt jelentette, hogy alkalmazkodnom kell. Viszont távol a családomtól és a hazámtól életemben először - és tényleg nagyon távol a hazámtól - elképesztően nehéz volt. Szörnyű érzés ennyire messze lenni az otthonodtól és a családodtól, de ez a szakma elválaszthatatlan része. Meg kell birkóznod vele, nincs más választásod. Természetesen lehangolt voltam, de ugyanakkor nagyon boldog is, mivel azt csinálhattam amit imádok, és a családom is nagyon vidám volt miattam. Ráadásul jól beilleszkedtem. Az, hogy több brazil is volt a csapatnál, nagyon megkönnyítette a beilleszkedésemet.

 

Emellett az első szezonomban a Shakhtarnál egy újabb álom teljesült.

 

Az első szezonom volt, amikor a Bajnokok Ligájában játszhattam, és lehetőségem volt a Manchester United ellen játszani. A csapat összes brazilja akart játszani az Old Traffordon. Mindent tudtunk a Unitedről, ismertük a klub és a stadion történelmét, tehát tényleg mindannyian szerettünk volna játszani. Mindenki akart egy ilyen legendás klub ellen játszani.

 

Akkoriban gyerekként, mikor konzolon játszottunk focis játékkal, mindig a Uniteddal voltam a Winning Elevenben - így hívják a játékot Brazíliában - szóval hozzászoktam, hogy én irányítom Ferdinandot, Van der Sart, Berbatovot, Giggst, Rooneyt, Scholest... top, top játékosok.

 

Tehát számomra az, hogy pályára léphessek az Old Traffordon olyanok ellen mint Giggs, Rooney, Ferdinand... ember. Nem volt meg a lehetőségem velük játszani, de legalább játszhattam ellenük, ami nagyon boldoggá tett.

 

Közvetlenül Giggs ellen védekeztem a középpályán. Blokkoltam az egyik szabadrúgását, miközben a sorfalban álltam. Még ez is nagyszerű élmény volt - öt évvel ezelőtt történt, és még mindig emlékszem rá!

 

Most természetesen sok időt töltök az Old Traffordon. Sokkal könnyebb volt itt, mint mikor Ukrajnába igazoltam, mivel a kultúra nem különbözik annyira, mint mikor először elhagytam Brazíliát. Nagyon élveztem Kijevben élni. Hozzászoktam nagy városokban élni, és természetesen mondták nekem, hogy ahhoz viszonylatban Manchester elég kicsi és csendes város - de egyáltalán nem. Teljesen más, mint amit vártam.

 

Én egy kíváncsiskodó srác vagyok. Szeretek megfigyelni dolgokat, parkokat és éttermeket látogatni, autóval körbenézni és megtekinteni olyan helyeket, ahol még korábban nem jártam. Már sok dolgot fedeztem fel Manchesterben és az Egyesült Királyságban is, ami tetszik. Amikor volt egy kis szabadidőm elautóztam Walesbe és környékére, illetve Londonba is elvezettem. Szerintem Manchester egy nagyszerű város, az Egyesült Királyság pedig egy nagyszerű hely, én pedig jól beilleszkedtem és élvezem az ittlétet.

 

Természetesen ez nem csak rólam szól. Amikor utazok, akkor jön a feleségem is, Monique, illetve a kisfiam, Benjamin, aki 2019 elején született. Ők nagyon boldoggá tesznek. Az apaság az egy újabb szakasz az életemben. Egy nagy lépés, amelyet megtettem; nagy felelősség, de Benjamin csak örömet okoz számomra.

 

 

Minden apuka azt akarja, hogy a gyerekeinek a legjobb élete lehessen, és én is ezt próbálom tenni. Nevelned kell őket és bölcsességeket átadnod, tehát én is ezt fogom tenni. Azt akarom a jövőben, hogy egy nagyszerű és alázatos ember legyen. Azáltal, hogy ezeket a leckéket átadjuk gyermekeinknek, szülőkként fejlődünk, mint emberek.

 

Természetesen elég fárasztó apának lenni és közben rengeteget tanulsz, de ez kielégítő, és engem nagyon boldoggá tesz.

 

(Manapság nem sok időm van FIFA-t játszani - de amikor rá kerül a sor, még mindig a Uniteddel vagyok!)

 

Sokat segít az, hogy rengeteg srácnak az öltözőből mostanság született gyermeke. Ezeket a dolgokat mindig kibeszéljük egymás között. Megtárgyaljuk, hogy milyen érzés otthon lenni a családdal, illetve hogy a gyerekek hogy vannak. Tehát ez elég jó számunkra, hogy egy időben neveljük a gyerekeinket.

 

Benjamin még nem járt meccsen, otthonról kellett őket néznie! Amikor kicsit melegebb lesz, akkor lesz lehetősége megnéznie az édesapját játszani, és már nagyon várom ezt a pillanatot. Számomra a család minden és ez teljesen kapcsolódik a futballhoz. A labdarúgás révén képes voltam segíteni a családomnak, tehát minden összejött. Mindig beszélek a családommal, akik Brazíliában maradtak. Mindig boldogok és felvidítanak engem, hihetetlen büszkék rám. Emellett büszkék arra, hogy ennyire szerencsésnek mondhatom magam azért, mert a világ legjobb klubjában játszhatok.

 

Elképesztően büszke vagyok arra, hogy az álmaim folyamatosan valóra válnak.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások