Rooney: Nem bíztam De Geában
Wayne felfedte, miért látta eleinte kevésnek a spanyolt a Unitedben.
Wayne Rooney, a Vörös Ördögök történetének legjobb góllövője már hetedik szezonját töltötte az Old Traffordon, mikor Sir Alex 17 millió font körüli összegért elhozta a csapathoz David de Geát az Atlético Madridból.
A hálóőrt rengeteg kritika érte angliai karrierje elején, sok hibát követett el a gólvonal előtt, illetve nem volt fizikailag felkészülve, hogy képes legyen dominálni a Premier League hírhedten erős légterét úgy, ahogy elődjei, Edwin van der Sar vagy Peter Schmeichel tették korábban.
Rooney Gary Neville-lel folytatott beszélgetése során elmondta, hogy kezdetben úgy tűnt, mintha nem rendelkezne megfelelő képzettséggel a spanyol, azonban az Arsenal elleni 8-2-es győzelem során hárított büntetője hatalmas fordulópontot jelentett számára.
Neville hozzátette, hogy első két évében egy kamasz benyomását keltette David, sokáig nem is bízott abban, hogy meg fogja állni a helyét és bár tisztában volt tehetségével, de a fizikuma nagyon gyenge volt.
"Edwin után meglátva őt, nem hittem el, hogy valóban kapusról van szó, annyira vékony és kicsi volt" - válaszolta Rooney.
"Az edzésen sem ment neki a játék, úgy éreztem, nem United-szint, de szerencsére Fergie végig kitartott mellette, így a világ egyik legjobbjává nőhette ki magát Manchesterben."
A Derby játékos-edzője Danny Welbeckről is említett néhány szót Gary Soccerbox c. műsorában a Sky-on.
"Szerettem vele együtt játszani a klubban és a válogatottban, az egyik fő kvalitása a labda gyors visszaszerzése volt a támadó harmadban. Van Gaal taktikájába nem fért bele, ezért távoznia kellett, de nem hiszem, hogy szívesen hagyta el szeretett nevelőklubját."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |