Bosnich: Top csatárt kellene igazolnia a Unitednek

Mark Bosnich, a Manchester United egykori kapusa szerint a Vörös Ördögöknek egy csatárt kellene igazolnia, hogy levegyen egy kis terhet Marcus Rashford válláról, de közben versenytársa is legyen.


Ed Woodward, a klub ügyvezető alelnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a koronavírus-járvány miatt a manchesteriek nem lesznek képesek arra, hogy a nyáron több játékost igazoljanak.

 

Bosnich - akinek két időszaka is volt a Unitednél és bajnoki címet nyert a Vörös Ördögökkel - úgy gondolja, erősíteni kell a támadó részleget annak ellenére is, hogy januárban a klub kölcsönvette Odion Ighalót.

 

"Láttuk Marcus Rashford sérülését, ami után gyorsan kellett lépniük csatár ügyben, és megszerezték Ighalót. Szerintem erősíteniük kell azon a területen, hogy biztosak legyenek abban, hogy top minőségű fedezetük legyen Rashford mögött" - magyarázta az ausztrál.

 

"Ez nem tiszteletlenség Ighalóval szemben, hiszen kiválóan teljesített, mióta megérkezett. Ha egyet kellene választanom, ő is befutó lehetne."

 

 

Előző héten a Tottenham és a Liverpool korábbi klubigazgatója, Damien Comolli azt mondta, ezen a nyáron csak néhány PL-klub lesz képes arra, hogy pénzt költsenek játékosokra. Mindez azért is igaz lehet, hiszen továbbra is bizonytalanság övezi a bajnokság júniusi folytatását, ráadásul nem tudni, milyen következményei lennének a következő szezonra annak, ha a lezárás meghosszabbodik.

 

Bosnich - aki egy évtizedet töltött a Premier League-ben az Aston Villa, a United és a Chelsea színeiben - osztja Comolli és Woodward véleményét és úgy gondolja, hosszú időnek el kell telnie, mire rendeződik az élet a labdarúgás körül.

 

"Teljesen megértem, miért mondja ezt Ed Woodward, nagyjából ugyanez a helyzet mindenhol, nem csak a Manchester Unitedre érvényes, az összes labdarúgó klubnál és minden más sportágban is ez lesz a jellemző."

 

"Mindannyian tudjuk, hogy eltart egy ideig, hogy minden visszatérjen oda, amilyen volt."

 

Ám az egykori kapus biztos abban, hogy befejezik ezt a szezont és azt mondja, a fociban is járható út lehet az, amit az ausztrál rögbi bajnokságban építettek ki.

 

"Azt hiszem, befejezik a szezont, optimista vagyok. De persze ez az Egyesült Királyság kormányának és a tisztifőorvos dolga, hogy kimondja az okét."

 

"Ha meg tudják szervezni, mint ahogyan a rögbi liga esetében itt Ausztráliában, hogy az összes játékos közel van egymáshoz, amennyiben ez nem túl lehetetlen, akkor ez mindenki számára előnyös lesz, ha van valami, amit várnak."
 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!