Fred: Több gól jön a középpályáról
Fred azt ígéri, a középpálya több gólt szerez majd, amint visszatér az élet a labdarúgásba és úgy érzi, ehhez Bruno Fernandes megszerzése nagy segítséget jelent.
A brazil játékos egyre nagyszerűbben játszott posztján és még több potenciált adott a támadásokhoz, mielőtt márciusban félbeszakadt a bajnokság és minden egyéb sorozat. Február végén két gólt szerzett a Club Brugge elleni, 5-0-ra megnyert EL-mérkőzésen, amivel megtriplázta manchesteri góljainak számát.
Ezután, a leállás előtti, utolsó találkozón gólpasszokat osztott ki a LASK elleni 5-0 során.
Amikor a klub hivatalos honlapja megkérdezte tőle, szeretne-e gyakrabban gólt szerezni, Fred így felelt: "Remélem, hiszen mindig fontos gólt szerezni. Dolgozom ezen és Bruno érkezésével kaptunk valakit, aki nagyobb szabadságot ad nekünk."
"Remélem, hogy többet támadhatok, több gólt lövök, keményen dolgozom a befejezésemen ezért. Biztos vagyok abban, hogy Bruno érkezésével több gól jön majd."
Fred nagyon otthonosan érzi magát mostani szerepkörében, kivirágzott Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt, miközben a Vörös Ördögök trófeákért harcolnak hazai és nemzetközi vizeken.
"Ez a kedvenc posztom, ahol most játszom" - magyarázta Fred. "Mint másodlagos középső középpályás, szilárdan védekezni, de közben támadásokat is vezetni és gólokat szerezni. Úgy gondolom, fontos, hogy egy középső középpályás játékának része legyen a jó támadásépítés és a befejezési képesség. Ahogyan játszom az az, ahogyan szeretek játszani és nagyon jól érzem magam ebben a pozícióban."

A dél-amerikai első manchesteri gólja tavaly a Wolves ellen született, ami különleges emlékeket ébreszt benne. Valójában az a legfontosabb pillanata eddig, amit az Old Traffordon átélt.
"Ebben a szezonban a Brugge elleni találkozó volt az, amelyen két gólt szereztem" - folytatta. "Addig is jól játszottam, de a gól nem jött. Az a két gól megkoronázása volt annak a kemény munkának, amelyet ebben a szezonban végeztem."
"Ám a legkülönlegesebb pillanat számomra az első gólom volt, amit a Wolverhampton ellen lőttem. A feleségem terhes volt, még nem született meg Benjamin fiunk, neki szerettem volna szentelni a gólomat, betaláltam és úgy ünnepeltem, hogy bekaptam a hüvelykujjam."
"Szóval azt hiszem, az a legkülönlegesebb pillanatom manchesteri pályafutásom alatt. Nagyon sok érzelem volt akkor bennem a szurkolókkal történő ünneplés alatt, együtt ünnepeltem a csapattársaimmal. Tehát a Unitednél átélt összes pillanatom közül az volt a legjobb."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló