Maguire: Mi vagyunk magunk legkeményebb ellenfelei

Harry Maguire úgy véli, a Manchester United legkeményebb ellenfele nem más, mint saját maga, ugyanis a csapatnak elsősorban következetes állandóságra van szüksége annak érdekében, hogy trófeákért szállhasson harcba.


Egy a szurkolókat bevont kérdezz-felelek interjúban a védő egyértelművé tette, hogy amint biztonságossá válik a labdarúgó élet folytatása, minden fókusza arra fog irányulni, hogy még több érmet hozzon az Old Traffordra.



Lehetősége nyílt reflektálni saját maga első szezonjára is Ole Gunnar Solskjaer csapatával és meglehetősen kritikus volt a teljesítményekkel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a koronavírus kirobbanása előtt jó formát mutatott, illetve versenyben vannak még az FA-kupáért és az Európa-ligáért is, a United bajnoki tabellán elfoglalt 5. helye nem fér meg az angol válogatott ambícióival.



Egy indonéz rajongó, bizonyos Muhammad által feltett kérdésre Maguire a következőket mondta: "Unitedesként a legkeményebb ellenfelünk talán saját magunk vagyunk. Már párszor megfogalmaztam korábban is a szezon során, hogy csapatként többször cserben hagytuk saját magunkat azzal, hogy kiegyensúlyozatlanok voltunk. Nem csak két egymást követő meccset összevetve, de a meccseken belül is."



"Volt rá példa, hogy egyes meccseken nagyon jók voltunk, majd visszavettünk és meg is büntettek érte minket. Szóval azt mondanám, hogy saját magunk vagyunk a legnagyobb ellenfél."


"Szükségünk van arra, hogy mentálisan erősek legyünk. Fiatal társaság vagyunk, de ezt nem használhatjuk kibúvóként. Azt akarjuk, hogy fiatalként is éretten játsszunk. Ezen a területen sokat változtunk az utolsó hetekben."

 



Egy másik indonéz szurkoló, Iwansyah Iskandar kérdésére válaszolva később megerősítette elszántáságát céljai elérése kapcsán, amiket még nyáron tűzött ki maga elé, amikor a Leicester City csapatától a Vörös Ördögökhöz igazolt.


"Azért igazoltam ehhez a klubhoz, mert trófeákat akarok nyerni és érmeket szerezni" – fogalmazott.

 

"Meg akarok bizonyosodni arról, hogy amikor majd visszatekintek a Manchester Unitednél eltöltött időmre, legyen pár serlegem abban a vitrinben."



Remélhetőleg Maguire-nek lehetősége is lesz folytatni az FA-kupáért és az Európa-ligáért folytatott küzdelmet, amint visszatér az élet a labdarúgásban is a rendes kerékvágásba.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!