Lindelöf eddigi legjobb csapattársa
A svéd válogatott számos nagy sztárral fordult már meg egy csapatban, de egy csatár kiemelkedik számára mind közül.
A Manchester United bekkje Zlatan Ibrahimovic-ot tartja a legkiválóbb játékosnak, akivel valaha együtt léphetett fel, annak ellenére, hogy összességében csak néhány hónapig voltak azonos brigádok tagjai.
Lindelöf rövid ideig volt egyszerre válogatott az AC Milan támadójával, 3 hónappal azelőtt kapta meg első meghívóját a svéd nemzeti tizenegybe, hogy a hórihorgas gólzsák visszavonult volna a csalódást keltő 2016-os Európa-bajnokságot követően.
2017 nyarán, mikor a Benfica együttesétől a Vörös Ördögökhöz csatlakozott, újra együtt rúghatták a bőrt, míg Ibra tovább nem állt az LA Galaxy gárdájához a következő év márciusában.
"Kitűnő labdarúgók mellett szerepelhettem, de ha egyet kellene választanom, akkor Zlatant említeném" – mondta Victor.
"Elképesztő karakter, válogatott- és klub szinten is volt lehetőségem vele egy célért küzdeni. Ő a legjobb."

Áttérve a United jelenlegi keretére, Lindelöf úgy gondolja, a java még csak most jön, mivel a csapat érezhető javuláson ment keresztül a koronavírus-járványt megelőzően.
Ole Gunnar Solskjaer együttese minden sorozatot figyelembe véve 11 mérkőzésen maradt veretlen, köztük a fantasztikus Chelsea és Manchester City elleni győzelemmel, valamint az FA-kupa negyeddöntőjébe jutást érő Derby-vel szembeni sikerrel a tarsolyban.
A középső védő ugyanakkor nem ragadtatta el magát az eddig látottaktól, további fejlődést szeretne elérni.
Amikor azt kérdezték tőle, mi volt ezidáig a kedvenc pillanata az Old Traffordon, a következőt felelte: "Nem könnyű csak egy momentumot kiemelni. Azonban azt mondanám, az igazi sikerek még váratnak magukra."
"Voltak emlékezetes eredményeink, de a bajnoki címet egyelőre nem hódíthattam el. Megvárom, míg sikerül, aztán tudok választ adni a kérdésre."
A United felfelé ívelő formájának egyik kulcseleme a hátsóalakzat volt. Lindelöf hatékony párost alkotott a védelem tengelyében a korábbi Leicester City játékossal, Harry Maguire-rel, aki januárban máris elnyerte a kapitányi karszalagot Ashley Young távozása után.
"Pompásan megértjük egymást Harry-vel. Fontos, hogy sok találkozó van a hátunk mögött, aminek köszönhetően rengeteget tanultunk egymástól."
"Minél többet vagyunk a pályán, annál jobban fog menni. Túl vagyunk már néhány csodás meccsen."
"Úgy gondolom, sokat javultunk a kényszerszünet előtti időszakban, nagyszerűen ment együtt a játék, többször is megúsztuk kapott gólok nélkül."
"Remek focistáink vannak ezen a poszton, mindig élvezem a velük való közös munkát. De Harry-vel igazán sok időt töltöttem a gyepen és nagyon jó teljesítményt tudtunk letenni az asztalra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 27. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
Premier League 26. forduló
London Stadium
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 5 | Manchester United | 26 | 47 | 37 | +10 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 26 | 29 | 30 | -1 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League 27. forduló, ÉLŐ