Még több fiatal fog lehetőséget kapni
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere megígérte, hogy még több játéklehetőséget fog biztosítani a fiataljainak, amihez a hektikus menetrend is hozzájárul.
A főnök nyolc változtatást eszközölt a csapatában az Emirates FA-kupa negyeddöntőjében a Norwich City ellen, ennek ellenére újabb mérföldkőhöz tudta juttatni a csapatot azzal, hogy a legjobb négybe vezette azt.
Brandon Williams volt az egyik a hat felhasznált cseréből, így az újraindulás óta először léphetett pályára, míg Mason Greenwood szintén a padról szállt be a mérkőzésbe, tekintettel arra, hogy az elmúlt meccseken nagy szerepet kapott a csapatban.
Tahith Chong, James Garner és Angel Gomes szintén ott voltak a bevethető játékosok között Kelet-Angliában, akik egy ideje már első csapatnál edzenek, valamint küzdenek azért, hogy bizonyíthassanak, az U23-as csapat sikerét követően pedig többen játékperceket is kaphattak már a felnőtt csapatnál.
Az akadémiai csapat csapatkapitánya, Teden Mengi az elmúlt időszakban hatalmasat fejlődött és már bemutatkozhatott egy barátságos mérkőzésen az Old Traffordon a West Brom ellen. A 18 éves játékos mellett egy másik fiatal védő is csatlakozhat a csapathoz, a villámgyors jobb hátvéd, Ethan Laird.
![]()
A basingstoke-i hátvéd augusztusban tölti be a 19. születésnapját, de már két Európa-liga párharcon szerepet kaphatott a szezon korábbi részében az Astana és az AZ Alkmaar ellen.
"Minden nap keményen dolgoznak" - mondta Ole a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Carrow Roadon. "Jimmy [Garner] jelenleg is velünk edz, Ethan [Laird] valószínűleg hamarosan az első csapat része lehet, Teden pedig már szerepelt is a nagyok között."
"Tahith és Angel is keményen dolgoznak a színfalak mögött. Remélhetőleg ugyanígy fejlődnek tovább, és amikor megkapják a lehetőséget biztos vagyok benne, hogy élni fognak vele."
A United célja, hogy a Premier League történetének legfiatalabb átlagéletkorával rendelkező keretét állítsa össze, vasárnap pedig a Norwich elleni első cserelehetőség alkalmával rögtön három saját nevelésű játékos léphetett pályára Williams, Greenwood és Marcus Rashford személyében.
A Vörös Ördögök következő jelenése a Brighton & Hove Albion ellen lesz kedd este, az FA-kupa folytatásával és az augusztustól megrendezésre kerülő Európa-ligával azonban még számos lehetőségük lesz a fiataloknak, hogy bizonyíthassák rátermettségüket.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton & Hove Albion - Manchester United
Premier League 32. forduló, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
Akadémiai csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló