Manchester United 5-2 Bournemouth

A United Ferguson visszavonulása óta először szerzett minimum 5 gólt az Old Traffordon.


A hazai csapat a BL-indulásért, a vendégek pedig a PL-ben való bennmaradásért harcolnak, ezért nehéz meccsre lehetett számítani. Ole Gunnar Solskjaer nem változtatott a Brighton elleni kezdőcsapatán.

 

A Vörös Ördögök 15 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, így bizakodva fogadhatták a 3 mérkőzéses vereség sorozatban lévő Cseresznyéket.

 

A mérkőzést a Bournemouth kezdte, de az előzetes várakozásoknak megfelelően a United hamar magához ragadta az irányítást. A vendég csapat próbált magasan letámadni.

 

A 6. percben Matic veszítette el a labdát a saját tizenhatosának előterében, de gyorsan visszaszerezte azt. A 9. percben Stanislas iramodott meg a baloldalon, beadását azonban Lindelöf tisztázta.

 

Egy perccel később Rashford adott csodálatos labdát Fernandesnek, a portugál viszont 15 méterről a kapu fölé emelt. A 14. percben ismét Lindelöf került a figyelem középpontjába, megindult a kapu felé, egy cselt követően visszapattant elé a labda, amit a vendégek kapusa kotort ki előle.

 

A 15. percben aztán jött a fekete leves. Egy beívelést Maguire röviden fejelt ki, Wan-Bissaka kissé elaludt, Stanislas szerezte meg a labdát, majd egy kötény után De Gea mellett a rövidbe lőtt. 0-1.

 

A 18. percben szabadrúgáshoz jutott a United. Rashford remekül végezte el, Ramsdale nagyot védett. A 23. percben egy vendég szabadrúgás után ismét Stanislas lőtt, de ezúttal jócskán elvétette a célt. A 26. percben Wan-Bissaka lőtte be laposan a játékszert a kapu előterébe, de a védők tisztáztak, majd a szituáció megismétlődött a hazai kapu előtt, Solanke azonban pontatlanul passzolt.

 

A 28. percben megszerezte az egyenlítést a United. Matic indította Rashfordot, ő Fernandesnek játszotta tovább a bőrt, aki pedig Greenwoodhoz passzolt, Mason pedig könyörtelenül a kapuba lőtt. 1-1.​

 

A 32. percben Lerma durván szabálytalankodott Martiallal szemben, de megúszta sárgával, pedig belépője akár pirosat is érhetett volna.

 

A 33. percben büntetőhöz jutott a Manchester United. Smith kezéről pattant le a labda egy szöglet után. Rashford állt a labda mögé, kissé bizonytalanul lőtt, Ramsdale érezte is az irányt, de hárítani nem tudott. 2-1.

 

 

A 36. percben majdnem egyenlített a vendég csapat De Gea és Maguire bizonytalansága után, azonban a partjelző jogosan lest ítélt. A 40. percben King iramodott meg a szélen, Lindelöf tisztázott.

 

A 45. percben Fernandes adott remek labdát Shawnak, aki a kapufát találta el, viszont már lesen találta az indítás.

 

A 47. percben Martial kapott labdát a tizenhatos sarkánál, tolt rajta egyet, aztán irgalmatlanul kilőtte a hosszú felsőt. Óriási gól!!! 3-1.

 

A Vörös Ördögök kényelmes tempót diktálva is simán megfordították a mérkőzést, azonban a Cseresznyék tettek arról, hogy Solskjaer csapata ne dőlhessen hátra.​

 

A második félidőre Bailly állt be Lindelöf helyére.

 

Az első helyzet a vendégeké volt. Maguire újabb bizonytalankodása után Groeneveld találta el a kapufát egy kavarodás után. De Gea majdnem újabb gólt kapott a rövidbe. Videózás következett, ugyanis Bailly a tizenhatoson belül kézzel ért a labdához.

 

Büntetőhöz jutott a Bournemouth. King vállalta el a végrehajtást, és kíméletlenül értékesítette is azt. 3-2.

 

Az 51. percben újabb gólt szereztek a vendégek Groeneveld révén, de megint lesről.

 

Az 53. percben Rashford és Martial passzolgatott a büntetőterületen belül, a védők felszabadítása után Greenwood elé került a labda, aki kis állítás után jobb lábbal a hosszúba lőtt. 4-2!!!

 

A nehéz első percek után magára talált a csapat.

 

Az 57. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Kelly szabálytalankodott éppen a büntetőterületen kívül. Bruno Fernandes 17 méterről lőtte ki a hosszút. 5-2!!!

 

A 65. percben Wan-Bissaka tette középre, majd Rashford kotorta a kapuba a labdát, azonban les miatt maradt az 5-2.

 

A 72. percben újabb veszélyes szituáció alakult ki a vendégek kapuja előtt, de Martial lövését Ake blokkolta.

 

A 76. percben De Gea újabb bizonytalansága után szöglethez jutott a Bournemouth, ami végül veszélytelennek bizonyult.

 

 

A 78. percben Rashford lőtt középre, de sem James, sem Martial nem érte el a labdát.

 

A 83. percben Shaw kapott egy, az első félideihez hasonló labdát, lőtt, de a kapus védeni tudott. A 84. percben Mata és Fernandes játszott össze gyönyörűen, de a védők végül menteni tudtak, egy perccel később pedig Ighalo tévesztett kicsit a célterületen.

 

A 91. percben újabb szabadrúgáshoz jutott a United, ezúttal Pogba állt oda, jól végezte el, de lövését a vendégek kapusa hárította.

 

A 93. percben Fred lövését védte Ramsdale.

 

A Bournemouth, ha voltak is jó pillanatai a mérkőzésen, végig alárendelt szerepet játszott. A United védőinek bizonytalanságát ellensúlyozta támadóinak teljesítménye. Mindent összevetve megérdemeltem nyert a Manchester United, 5 gólt szerezve újabb három pontot zsebelhetett be.

 


Premier League, 33. forduló
Manchester United 5-2 Bournemouth
Old Trafford, 2020.07.04. 16:00

Vezette: Mike Dean

 


Manchester United: De Gea, Wan-Bissaka, Lindelöf (Bailly 45'), Maguire, Shaw, Matic (Fred 69'), Pogba, Fernandes, Greenwood (James 75'), Rashford (Mata 81'), Martial (Ighalo 81')

 

Bournemouth: Ramsdale, Smith (Stacey 77'), Kelly, Ake, Rico, Books (Groeneveld 45'), Lerma, Cook (Wilson 69'), Stanislas (Gosling 66'), Solanke (Billing 66'), King

 

Gólszerzők: Greenwood (29', 54'), Rashford (35', 11-esből), Martial (45+2'), Fernandes (59'), illetve Stanislas (15'), King (49', 11-esből)

 

Sárga lap: Lerma (32')


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!