Aston Villa 0-3 Manchester United

A Manchester United újabb, három gólos győzelmet aratott, ezúttal az Aston Villa felett, ezzel Ole Gunnar Solskjaer csapata lett az első a Premier League történetében, amely 4. egymást követő mérkőzésén is legalább 3 gólos különbséggel tud nyerni.


A Premier League 34. fordulójában a kiesés ellen harcoló Aston Villa a Bajnokok Ligája-indulást érő helyért harcoló Manchester Unitedet fogadta. Míg a hazai alakulat utolsó 9 bajnoki mérkőzésén mindössze 2 pontot szerzett, addig a vendégek minden sorozatot figyelembe véve 16 meccs óta nem találtak legyőzőre. Ole Gunnar Solskjaer nem meglepő módon ezúttal sem változtatott csapatán.

 

A mérkőzés esélyese egyértelműen a United volt, de mivel az Aston Villának minden pontra óriási szüksége van, nehéz mérkőzésre volt kilátás.

 

Az első játékrészt a Vörös Ördögök kezdték, járatták a labdát, a hazaiak pedig próbáltak magasan letámadni. Az első veszélyesebb szituációra a 3. percig kellett várni. Bruno Fernandes sarkazott Greenwood elé, aki azonban nem találta el jól a labdát a védők szorításában. Egy perccel később El Ghazi szánta el magát lövésre, azonban nem sikerült célt találnia.

 

A 9. percben Matic labdavesztése után Fernandes volt szabálytalan. Szabadrúgást végezhettek el a hazaiak, Luiz azonban a sorfalat találta el. Két perccel később újabb szabadrúgáshoz jutott a Villa. Ezúttal Grealish volt a végrehajtó, veszélyesen lőtte a kapu elé a játékszert, de a védelem tisztázott. Némi meglepetésre ezekben a percekben veszélyesebb volt a birminghami csapat, úgy tűnt letámadásaikkal sikeresen zavarják meg a United labdakihozatalait.

 

A 12. percben Pogba veszélyes beadása után kellett tisztáznia a hazai védelemnek.

 

Az első negyed óra különösebb esemény nélkül telt, egyik kapu sem forgott komolyabb veszélyben.

 

A 17. percben egy hazai beadás után Luiz tudott fejelni, próbálkozása Wan-Bissaka hátáról vágódott az alapvonalon túlra, majd Konsa beadása találta tisztán Grealish-t, aki kapásból, belsővel próbálkozott, azonban kaput nem talált, nagy helyzet volt. A 25. percben Pogba veszített labdát saját térfelén, az ebből vezetett akció végén Trezeguet lövése a kapufát találta el.

 

A 26. percben aztán Fernandes esett el a hazai tizenhatoson belül, Moss pedig videózás után tizenegyest ítélt. A végrehajtó maga a sértett volt, és a tőle megszokott magabiztossággal értékesítette azt. 0-1!

 

A játékrész második felére komoly labdabirtoklási fölénybe került a United.

 

A 29. percben Shaw beadását mentették szögletre a birminghami védők, a 35. minutumban Martial lövését Reina hárította. Két perccel később Greenwood tört be gyönyörűen a kapu elé, lövését szintén védte a hazaiak hálóőre. A 38. percben Rashford esett nagyot a büntetőterületen belül, a játékvezető azonban nem látta szabálytalannak az esetet.

 

A 40. percben Wan-Bissaka kapott sárga lapos figyelmeztetést. A szabadrúgást McGinn végezte el, és bár veszélyesen kanyarodott a kapu elé, nem ért hozzá senki.

 

Az első félidő utolsó percében Shaw és Martial szépen játszott össze kis területen, majd előbbi adta be a labdát, melyre Fernandes érkezett, fejese azonban elkerülte a kaput. A ráadás 3. percében Matic szabálytalankodott sárga lapot érően Grealish-sel szemben. Egy perccel később Shaw hozta kellemetlen helyzetbe De Geát, aki bedobásra mentett.

 

A ráadás utolsó percében Martial szerzett labdát a félpályán, Greenwoodhoz passzolt, akitől jött a már szokásosnak mondható mozdulatsor. Kis állítás, majd egy kíméletlen, erős lövés, egyenesen a hálóba. 0-2!!

 

 

Ez volt az első játékrész utolsó momentuma, a középkezdés után a játékvezető véget vetett a félidőnek.

 

Az játékrész elején voltak jó pillanatai a hazai csapatnak, de a Manchester United magára talált és a vártnál sokkal könnyebben, két gólos vezetéssel mehetett a szünetre.

 

A második félidő első komolyabb akciója a hazai csapat nevéhez fűződött, McGinn beadásáról Samatta maradt le. Az első gólhelyzetet viszont egy perccel később a Manchester United dolgozta ki. Rashford beadása után Wan-Bissaka fejelt néhány centivel a kapu mellé.

 

Ott folytatódott a mérkőzés, ahol abbamaradt. A Vörös Ördögök birtokolták a játékszert, a hazaiak pedig kissé hitehagyottan próbálták azt megszerezni.

 

Az 52. percben Rashford indult meg, Konsa lerántotta, a játékvezető pedig sárga lapot mutatott fel a játékosnak.

 

Az 54. percben Trezeguet passza után McGinn lőtt kapura, De Gea könnyen fogta.

 

Az 55. percben Rashford talált be a tizenhatos sarkától, de les miatt gólját nem adták meg. Pogba ért a lövésbe leshelyzetben. Egy perccel később Martial kapott remek passzt, de a védők az utolsó pillanatban menteni tudtak, szöglet következett. Fernandes végezte el, Pogbához passzolt, aki tolt egyet a labdán, majd 17 méterről higgadtan a bal alsó sarokba tekert. 0-3!!!

 

 

A 61. percben kis híján újabb gólt szerzett a United. Egy szép támadás után Martial lőtt kapura, próbálkozása két kapufát is érintve vágódott az oldalvonalon túlra.

 

Egy perccel később Konsa beadását Hourihane fejelte kapura, De Gea megerőltetés nélkül fogta, egy perccel később pedig már Martial lövését kellet védenie a hazai portásnak.

 

A 66. percben kettős cserét hajtott végre Solskjaer. Matic-ot McTominay, Wan-Bissakát pedig Williams váltotta.

 

Visszaesett a mérkőzés irama, a vendégek kényelmesen őrizték előnyüket, az Aston Villa pedig talán beletörődött a mérkőzés alakulásába.

 

A 71. percben Fred jött be Fernandes helyére.

 

A 73. percben Williams beadása után a hazai védők felszabadítása rövidre sikerült. A labda Pogbához került, azonban lövés helyett Martialt akarta játékba hozni, a védők pedig tisztázni tudtak. Egy perccel később Rashford és Shaw játszott össze a tőlük megszokott módon, de Shaw kiszorított szögből érkező lövését blokkolni tudták. Ezekben a percekben szinte csak másodpercekig volt a labda a birminghami játékosoknál.

 

A 78. percben Ole kihasználta utolsó cserelehetőségeit. Martial és Greenwood helyére Ighalo és James érkezett.

 

Utóbbi első labdaérintéséből majdnem gólpassz lett, de Rashford nem érte el beadását. Szintén a walesi volt a főszerepben, amikor a 81. percben Wakamba csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatos előterében. A szabadrúgást Rashford végezte el, azonban kaput nem talált.

 

Egy perccel később Hourihane lövését Williams blokkolta, az ez után következett szögletet pedig De Gea húzta le magabiztosan.

 

A 87. percben Fred és Williams nem értette meg egymást egy bedobás után, ami veszélyes szituációt is eredményezhetett volna, de Grealish beadása az alapvonalon kívülre kanyarodott.

 

Az ellentámadás során, egy újabb Rashford-Shaw összjáték után, utóbbi lőhetett, de próbálkozását blokkolták. A hosszabbítás 2. percében egy újabb szép kontra után Pogba passzolt Rashfordhoz, lövését Reinának kellett hárítania, majd Fred került helyzetbe, de a védők tisztáztak.

 

A mérkőzés utolsó percében Pogba kapott egy rúgást, a lefújást követően a lábát fájlalva hagyta el a pályát.

 

A Manchester United a vártnál sokkal könnyebb győzelmet aratott és immár sorozatban 17 mérkőzésen veretlen. A harmadik gól megszerzése után a vendégek láthatóan spórolni kezdtek az energiával, de így is több helyzetet kialakítottak. A Vörös Ördögök győzelme az első gól után egy pillanatig sem forgott veszélyben, az Aston Villa pedig roppant nehéz helyzetbe került újabb veresége után.

 

Premier League 34. forduló

Aston Villa 0-3 Manchester United

Villa Park, 2020.07.09. 21:15

 

Vezette: Jonathan Moss

 

 

Aston Villa: Reina, Kosna, Hause, Mings, Taylor, El Ghazi (Hourihane 58'), Luiz (Vassilev 84'), McGinn (Nakamba 59'), Trezeguet, Grealish, Samatta (Davis 59')

 

Manchester United: De Gea, Wan-Bissaka (Williams 66'), Lindelöf, Maguire, Shaw, Matic (McTominay 66'), Pogba, Greenwood (James 79'), Fernandes (Fred 71'), Rashford, Martial (Ighalo 79')

 

Gól: Fernandes 27' (büntető), Greenwood 45+5', Pogba 58'

 

Sárga lap: Wan-Bissaka, Matic, Konsa, Nakamba


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások