Leicester City 0-2 Manchester United

A Premier League 38., egyben utolsó fordulójában az 5. helyezett Leicester City a 3. helyezett Manchester Unitedet fogadta.


A találkozó tétje hatalmas volt, hiszen a vendég csapat már egy döntetlen esetén bebiztosíthatta helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, ugyanakkor a hazaiak csak győzelemmel juthattak volna a legrangosabb európai kupasorozatba.

 

A Leicester legutóbbi öt Premier League mérkőzéséből csupán kétszer aratott győzelmet, ugyanennyi vereség mellett egy döntetlent sikerült elérnie. A Vörös Ördögök ezzel szemben két döntetlen mellett három győzelmet arattak.

 

Mindkét csapat roppant fáradtnak tűnt az előző mérkőzésén, de míg a Rókák sima vereséget szenvedtek a Tottenham vendégeként, a United pontot szerzett hazai pályán a West Ham ellen, ezzel átvette a 3. helyet a tabellán.

 

A két csapat utolsó két mérkőzését egyaránt a United nyerte.

 

Az első játékrészt a Manchester United kezdte, és már a 2. percben megemelkedett szurkolóinak pulzusa. Pogba adott gyönyörű labdát Martialnak, akit a hazai kapus buktatott, azonban a játékvezető les miatt kifelé ítélt.

 

Az első percekben a vendég csapat tűnt élesebbnek, szép játékot láthattunk.

 

Az 5. percben Martial harcolt ki sarokrúgást, melyet Fernandes végzett el, veszélytelenül.

 

A 8. percben Iheanacho esett nagyot a vendég tizenhatoson belül, egy védővel történt ütközés után, a bíró szerint azonban nem történt semmi. Egy perccel később szintén ő volt a főszerepben. Maguire szabálytalankodott vele szemben, amiért a védő sárga lapos figyelmeztetést kapott.

 

A 11. percben Rashford ívelt szépen a hazai kapu előterébe, Greenwood fejese a kapu fölé szállt.

 

Három perccel később Matic adta el a labdát saját tizenhatosa előtt, veszélyes helyen. Ndidi került helyzetbe, lövése csúnyán fölé ment.

 

Az első negyed óra utolsó minutumában Williams szerzett labdát, majd indította Martialt, de a hazai védők szögletre mentettek. Újra Fernandes végezte el a sarokrúgást, újra veszélytelenül.

 

A 18. percben Fernandes tette a játékszert a hazai kapu elé, de beadására nem érkezett társ, kicsit később pedig már Lindelöf tisztázott Vardy elől.

 

Két perc múlva veszélyes szituáció alakult ki a United kapujának előterében. Maguire lépett rá Tielemans passzára, azonban Matic tisztázni tudott.

 

A 21. percben Martial tört be a hazai büntető területre, Evans és Morgan az utolsó pillanatban, együttes erővel tisztázott.

 

A 25. percben Williams elől kellett mentenie a hazai védőknek. Ezt meg is tették, a fiatal bekk pedig a földön maradt. A játékvezető tovább engedte a játékot, kontrázhatott a Leicester. Iheanacho lövése gyengére sikeredett, David de Gea azonban kiejtette azt, melyre kis híján lecsapott az amúgy már lesen tartózkodó Vardy.

 

 

A félidő kétharmadának környékén éledezni kezdett a hazai csapat.

 

A 32. percben Pogba adott gyönyörű labdát Fernandesnek, aki szépen vette át azt, majd kilőtte a hosszú alsót. Az asszisztens emelte zászlaját, a portugál lesen tartózkodott. Maradt a 0-0.

 

Egy perc múlva Tielemans került lövőhelyzetbe, próbálkozása azonban nem talált kaput.

 

A következő említésre méltó esemény Justin szabálytalansága volt Fernandessel szemben. Ápolás következett, de a játékmester folytatni tudta a játékot.

 

A mérkőzés ezen pontján úgy tűnt mindkét fél megelégszik a döntetlennel.

 

A 41. percben ismét Pogba ívelt a kapu elé, Justin alá szaladt, Rashford szerezte meg a labdát, lövése azonban fölé ment. Nagy helyzet volt.

 

A hosszabbítás első percében egy Pogba, Fernandes összjáték után Martial lőhetett, de Justin az utolsó pillanatban blokkolni tudott. A szöglet után Rashford került helyzetbe, Schmeichel volt résen és védte a rövidre érkező lövését.

 

A szünetre 0-0-s döntetlennel mehettek a csapatok, talán mondhatjuk a United közelebb állt a vezető gól megszerzéséhez. Mivel a Chelsea hazai pályán vezetést szerzett a Wolves ellen, a hazai csapatnak győznie kellett volna, hogy odaérjen a Bajnokok Ligája indulást érő helyre.

 

A második játékrészre változatlan felállással érkeztek a csapatok.

 

Az első percben rögtön Martial tört be a hazai kapu elé, Justin azonban újra tisztázni tudott.

 

Két perccel később Albrighton kerülte meg Maticot, veszélyes beadásába Lindelöf lépett bele. A hazai szögletet követően Ndidi ért kézzel a labdába. Néhány minutummal később ismét Albrighton lőtt középre, a védelem ezúttal is tisztázni tudott.

 

A következő percek a United szempontjából meddő mezőnyfölénnyel teltek.

 

Az 58. percben Greenwood indítását Schmeichel fülelte le Martial elől.

 

Egy perc múlva Greenwood volt szabálytalan saját tizenhatosa sarkánál. Szabadrúgáshoz jutottak a Rókák. Tielemans kanyarította középre, Vardy csúsztatása pedig a keresztlécről vágódott ki. Egy perc múlva ismét ők voltak a főszerepben, mikor is egy összjáték után utóbbi tüzelt, Williams pedig blokkolt. A szögletet szintén a belga játékos végezte el, Evans szabálytalansága miatt azonban a vendég csapat jöhetett szabadrúgással.

 

Ezek a Leicester percei voltak.

 

A 63. percben Lindelöf kapott sárgát egy Vardyval szembeni belépőért, újra veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a hazai csapat, mely után újra Evans lökött.

 

 

A 68. percben aztán büntetőhöz jutott a Manchester United, immáron a tizennegyedikhez a szezonban, mellyel új Premier League rekordot állított fel. Egy eladott hazai labda után Fernandes hozta kiváló helyzetbe Martialt, Evans és Morgan pedig buktatta a francia csatárt. A játékvezető a tizenegyespontra mutatott, majd némi videózás után az ítélet maradt. Fernandes került az ítéletvégrehajtó szerepébe, és a tőle megszokott higgadtsággal értékesítette azt. 0-1!

 

 

A 74. percben Grey beadását Vardy sarkazta tovább Barnesnak, erőtlen próbálkozását De Gea könnyedén fogta.

 

Öt perccel később Thomas beadása után Morgan lőtt hatalmas luftot, majd Praet próbálkozását blokkolta Williams.

 

A United szemmel láthatóan átengedte a kezdeményezést a Rókák számára.

 

A 83. percben Maguire ért bele Gray lövésébe, mely így elkerülte De Gea kapuját. Majd ismét az angol védő került a figyelem középpontjába, mikor a kaputól 18 méterre buktatta Vardyt. A szabadrúgást Gray végezte el, a Vörös Ördögök kapitánya pedig kicsúsztatta, csakúgy mint az ezt követő sarokrúgást.

 

A 85. percben Fernandes helyére McTominay érkezett.

 

Az utolsó percekre kissé leült az iram, a United őrizte az előnyét, a Leicester pedig talán kissé hitehagyottá vált. Mindkét fél felívelésekkel próbálkozott leginkább.

 

A rendes játékidő utolsó percében Schmeichel ívelt fel egy szabadrúgást, és bár csapattársat talált, Hirst fejese gyengére sikerült.

 

A hosszabbítás második percében Williams szabálytalankodott saját kapuja előterében. Bár a szabadrúgáshoz a vendégek kapusa is fellépett, Evans újabb lökése miatt a United jöhetett.

 

A 94. percben aztán Evans-t egyből pirossal kiállították egy McTominay elleni csúnya belépőt követően. Szerencsére a skót játékos nem sérült bele, de ápolásával letelt a jelzett hosszabbítás.

 

 

A 98. percben aztán jött a slussz poén. Schmeichel próbálta megetetni Lingardot egy csellel, azonban az angol játékos megszerezte a bőrgolyót, majd az üres kapuba gurított, ezzel 2018 decembere óta először volt eredményes a Premier League-ben. 0-2!

 

 

A Manchester United a vártnál némileg simábban nyert a Leicester otthonában, ezzel a Premier League 3. helyén zárta a szezont, megelőzte a Chelsea-t, és indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

 

Premier League, 38. forduló

Leicester City 0-2 Manchester United

King Power Stadium 2020.07.26.

 

Vezette: Martin Atkinson

 

Leicester City: Schmeichel, Evans, Morgan, Justin, Thomas (Hirst 88'), Tielemans (Barnes 73'), Ndidi, Choudhury (Praet 73'), Albrighton (Gray 73'), Vardy, Iheanacho (Perez 58')

 

Manchester United: De Gea, Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Pogba, Matic, Greenwood (Lingard 77'), Fernandes (McTominay 85'), Rashford (Fosu-Mensah 90+7), Martial (Ighalo 90+7)

 

Gól(ok): Fernandes (büntető 71'), Lingard (90+8)

 

Sárga lap: Evans (68'), illetve Maguire (9'), Lindelöf (63'), Matic (83'), Pogba (90'), Williams (90+2)

 

Piros lap: Evans (90+4)


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!