Lindelöf: Már új cél lebeg a szemünk előtt

Victor Lindelöf szerint a Manchester United harcban lehet újabb címek elnyeréséért, miután a Vörös Ördögöknek sikerült kivívniuk a Bajnokok Ligájában való szereplést a 2020/21-es szezonra.


A manchesterieknek 2-0-s, Leicester City elleni győzelmükkel sikerült a legjobb négy között végezniük a bajnokságban, amely az elmúlt hét szezon során csak harmadszorra sikerült, így már nem lesz szükségük az Európa-liga megnyerésére annak érdekében, hogy a legrangosabb európai kupasorozatban szerepelhessenek ősztől.

 

A Unitednek most 10 napja lesz pihenni az európai kupaszíntér újraindulását megelőzően, ugyanis augusztus 5-én az Old Traffordon rendezik majd zárt kapuk mögött a LASK elleni Európa-liga nyolcaddöntő visszavágót, amelyet minden valószínűséggel egy németországi minisorozat követ majd számukra.

 

A svéd védő szerint pedig Ole Gunnar Solskjaer tanítványainak nem lehet kevesebb a célja, mint hogy a következő hónapban trófeát emelhessenek magasba a kölni döntőben.

 

"Ha ennél a klubnál játszol, akkor minden egyes szezonban minimum a Bajnokok Ligájában kellene szerepelned" - kezdte Lindelöf a Rókák elleni bajnoki lefújását követően.

 

"Most sikerült számunkra a visszatérés és eljött az idő, hogy elkezdjünk trófeákat is gyűjteni, mert nekünk ezt kell tennünk. Még egy kupát elhódíthatunk a szezon során, nekünk pedig mindig olyan mentalitással kell belevágnunk a feladatainkba, hogy azzal kupát tudjunk nyerni."

 

"A legfőbb célunk az volt, hogy újra a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk, de már itt az újabb: meg kell nyernünk az Európa-ligát."

 

 

Ha a United, ahogyan arra számítani lehet, továbbjut a LASK ellen, a kölni negyeddöntőben majd a frissen bajnokká avatott török Istanbul Basaksehir vagy a dán FC Kobenhavn lesz az ellenfelük.

 

Solskjaer legénysége abban reménykedhet, hogy az csak az első meccsük lesz a lehetséges háromból a német városban, miután a rájuk nehezedő nyomás a sorozatban való minél messzebb jutást illetően enyhülhetett a King Power Stadiumban elért vasárnapi eredményüknek köszönhetően.

 

"A sorozat végén trófeát lehet nyerni, ennél a klubnál pedig mindig ennek kell lennie a legfőbb célnak" - tette hozzá.

 

"Ez nagyszerű lehetőség lesz számunkra és azzal, hogy ma sikerült biztosítanunk helyünket a Bajnokok Ligájában, a játékosok egy kicsit nyugodtabban várhatják a mérkőzéseket."

 

"A LASK elleni hazai meccs után, ha sikerül nyerni, mehetünk majd Németországba, amelyet már nagyon várok."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!