Lindelöf az elődöntőbeli előnyükről
Victor Lindelöf reményei szerint az Európa-liga elődöntőjében rájuk váró ellenféllel szemben a Manchester United rendelkezésére álló plusz 24 óra pihenő kis mértékű előnyt jelenthet a vasárnapi, kölni összecsapáson.
Ole Gunnar Solskjaer legénysége hétfőn este hosszabbítást követően egy Bruno Fernandes által értékesített büntetővel 1-0-s győzelmet aratott az FC København ellen, így biztosítva helyüket a második számú európai kupasorozat legjobb négy csapata között.
A Vörös Ördögök most a hétvégi elődöntőt megelőzően arra várnak, hogy kiderüljön, a Wolves és a Sevilla kedd esti párharcából ki lesz az ellenfelük. Victor szerint a számukra rendelkezésre álló több felkészülési időből pedig profitálhatnak.
"Kemény időszakon megyünk keresztül mostanság, úgyhogy ha nem is sorsdöntő előny, de plusz egy nap mindenképpen pozitívum számunkra" - kezdte a MUTV-nek.
"Az a plusz egy nap akár jelentheti a különbséget is a mérkőzés utolsó pillanataiban."

Lindelöf a tegnapi összecsapás 71. percében, Eric Bailly helyére állt be csereként és foglalta el jól megszokott helyét Harry Maguire párjaként a védelem tengelyében.
A svéd egy próbálkozásából a kapufát is eltalálta, de leginkább a védekezésből vette ki a részét a nagy erőkkel rohamozó dánokkal szemben.
"Remélhetőleg tudunk nyerni az elődöntőben és eljutunk a fináléba" - tette hozzá.
"Ez volt a célunk és remélhetőleg sikerül úgy teljesítenünk, hogy továbbjuthassunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Sevilla - Manchester United
Európa-liga elődöntő, ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |