Bruno: A helyzeteket be kell lőni
A középpályás szerint a csapat jól játszott a Sevilla ellen, de a befejezések terén csődöt mondott.
Fernandes tizenegyesgóljával a United szerezte meg az előnyt az Európa-liga kölni elődöntőjében a 9. percben.
Azonban Suso még az első félidőben kiegyenlített, majd Luuk De Jong révén a finálét érő gólt is bevitték a spanyolok.
A vereség ellenére elmondható, hogy a Vörös Ördögök a meccs nagy részében domináltak, 20 alkalommal kísérelték meg a gólszerzést, melyből 7-szer találtak kaput. Brunónak tetszett a United kreatív játéka, de tudja jól, hogy könyörtelenebbnek kell lenniük az ellenfél kapuja előtt.
"Remek mérkőzésünk volt, sok lehetőséget dolgoztunk ki, de ez a futballban nem elég" – mondta a portugál.
"A kapusuk kiválóan védett, mi viszont olyan minőséget képviselünk, amellyel több gólt is kellett volna szereznünk."
"A helyzeteket be kell fejezni, de ezen az összecsapáson sokat rontottunk."
"Természetesen ennyivel nem vagyunk megelégedve, mivel a döntőbe szerettünk volna jutni. Most a pihenésé a főszerep, aztán a következő szezonra való felkészülésé."

A Sevilla rengeteget köszönhet hálóőrének, Bonónak, akit Bruno is elismert: "Hasonlóan nagyszerűen védett, mint a Köbenhavn kapusa. Kitűnő játékosról van szó, ez nem vitás. Ezen a meccsen legalább 2-3-szor mentette meg a csapatát."
A 19-szeres válogatott hamar hangadója lett a Manchester United öltözőjének, a második bekapott gól után nem kevés mondanivalója akadt társai számára.
A látottak alapján összekötötték bajszukat Lindelöffel, amit viszont gyorsan cáfolt a januári szerzemény.
"Szerintem ez benne van, mikor 10 perccel a vége előtt hátrányba kerülsz" – magyarázta a 18-as. "Mindenki csalódott és dühös volt, ez nem rólam és Victorról szólt. Ami köztünk megesett, annak semmi jelentősége sincsen, néha történik ilyesmi a pályán."
"A legfontosabb most a továbblépés, és hogy tanuljunk az egyéni hibákból, hogy fejlődjünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Európa-liga
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 13 | 25 | 7 | +18 | 30 |
| 2 | Manchester City | 13 | 27 | 12 | +15 | 25 |
| 3 | Chelsea | 13 | 24 | 12 | +12 | 24 |
| 4 | Aston Villa | 13 | 16 | 11 | +5 | 24 |
| 5 | Brighton & Hove Albion | 13 | 21 | 16 | +5 | 22 |
| 6 | Sunderland | 13 | 17 | 13 | +4 | 22 |
| 7 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 8 | Liverpool | 13 | 20 | 20 | 0 | 21 |
| 9 | Crystal Palace | 13 | 17 | 11 | +6 | 20 |
| 10 | Brentford | 13 | 21 | 20 | +1 | 19 |
| 11 | Bournemouth | 13 | 21 | 23 | -2 | 19 |
| 12 | Tottenham | 13 | 21 | 16 | +5 | 18 |
| 13 | Newcastle | 13 | 17 | 16 | +1 | 18 |
| 14 | Everton | 13 | 14 | 17 | -3 | 18 |
| 15 | Fulham | 13 | 15 | 17 | -2 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 13 | 13 | 22 | -9 | 12 |
| 17 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 18 | Leeds United | 13 | 13 | 25 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 13 | 15 | 27 | -12 | 10 |
| 20 | Wolves | 13 | 7 | 28 | -21 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló