Fred: Büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a Unitednek

Az Ole Gunnar Solskjaer vezette Manchester United által bemutatott előrelépés ebben a szezonban mindenki számára egyértelműen láthatóvá vált, és kevés játékos mutatja jobban a fejlődés mértékét, mint Fred.


A brazil középpályás nehéz debütáló idényen esett át az Old Traffordon, amelyről őszintén nyilatkozott még 2019 nyarán. Ez azonban nem hátráltatta abbeli elhatározásában, hogy sikeres legyen és a lehető legtöbbet kihozza magából Ole Gunnar Solskjaer edzői stábjával együtt dolgozva az Aon Training Complexben.

 

Azt követően, hogy a szezont még a kispadon kezdte, Fred két kézzel ragadta meg a társai sérülésével elé kerülő lehetőséget és gyorsan kihagyhatatlanná vált a középpálya közepéről folyamatosan jó teljesítményével, kemény munkavégzésével pedig kivívta a szurkolók elismerését is.

 

Minden sorozatot figyelembe véve 48 mérkőzéssel zárta az idényt és a labdaszerzéseiről ismertté vált játékos a 2019/20-as szezon egyik legnagyobb pozitívumaként tartható számon, ő pedig építeni szeretne a most megszerzett lendületére.

 

Fred utolsó pályára lépése a szezonban a Sevilla ellen elveszített Európa-liga elődöntőben volt Németországban. A 27 éves játékos Paul Pogba mellett kezdett a középpálya tengelyében, teljesítményével pedig kivívta az elismerést a döntőbe jutásért keményen küzdő Vörös Ördögök között.

 

Sajnos a mérkőzésen történt dominálás és a 20 kapura tartó lövés ellenére Ole tanítványai 2-1-es vereséggel távoztak Kölnből, így most már a 2020/21-es szezonra kell koncentrálniuk.

 

 

Ahogyan Fred írta 1,5 milliós követőtáborának a Instagramon, úgy érzi, hogy felemelt fejjel mehet most pihenni egy eseménydús szezont követően.

 

"Tegnap kemény és fájdalmas esténk volt, de biztosan tudom, hogy az utolsó pillanatig harcoltunk. Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek" - írta Fred egy ölelkezős képhez.

 

"Egy újabb szezon ért véget, én pedig szeretnék köszönetet mondani Istennek és mindenkinek, aki támogatott minket. Most itt az ideje egy kis pihenésnek, majd pedig annak, hogy készen álljunk az újabb szezonra. UNITED!"


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!