Hivatalos: Dalot kölcsönben a Milanhoz szerződött
A Manchester United védője, Diogo Dalot a 2020/21-es szezon hátralévő részét Olaszországban tölti majd és az AC Milannal szerezhet értékes tapasztalatokat.
Ez az első alkalom, hogy a 21 éves játékos kölcsönbe kerül, mióta 2018-ban szerződtették a Vörös Ördögök a Portotól. A portugál szélső védő 35 tétmérkőzésen szerepelt eddig a United színeiben, legutoljára szerdán, a Brighton & Hove Albion elleni Ligakupa mérkőzés alkalmával.
Első és eddigi egyetlen gólját a Unitedben januárban, a Tranmere Rovers 6-0-s FA-kupában történt legyőzése alkalmával szerezte.
Dalot számos ismerős arccal találkozhat majd a Serie A-ban, ugyanis jelenlegi csapattársai közül Andreas Pereira a Lazionál szerepel kölcsönben, míg a korábbi manchesteri trió, Romelu Lukaku, Ashley Young és Alexis Sanchez pedig az AC Milan városi riválisához, az Internazionale-hoz igazoltak az elmúlt 1 év során.
Matteo Darmian szintén olasz klubhoz, a Parmahoz igazolt a 2019/20-as szezon elején, míg Chris Smalling az AS Roma együttesében bizonyíthatott az előző idényben kölcsönben.
A Unitednél mindenki sok sikert kíván Diogo számára olaszországi tartózkodásához.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
2 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
6 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
9 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
11 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Chelsea | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | West Ham | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
20 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló