Smalling távozik a Vörös Ördögöktől
A Manchester United megállapodott az AS Rómával Smalling átigazolásáról.
A középső védőt még Sir Alex Ferguson igazolta 2010-ben a csapathoz a Fulhamtől. Smalling 323 alkalommal lépett pályára a United csapatában és 18 gólt szerzett.
A védő legelső bajnoki szezonjában (2010/11) már a magasba emelhette a szezon végén a Premier League győzelemért járó serleget, majd a 2012/13-as szezonban ismét első helynek örülhetett. A klubnál töltött ideje alatt FA-kupát (2015/16), Ligakupát (2016/17) és Európa-liga győzelmet (2016/17) is ünnepelhetett.
Első mérkőzése a Chelsea ellen 3-1-re megnyert találkozó volt, majd a bajnokságban 33 találkozón is pályára lépett, mely szezonban a Vörös Ördögök lettek a rekordbajnokok.
Első gólját a Ligakupában szerezte a Scunthopre ellen, majd a bajnokságban is eredményes volt fejjel a Chelsea ellen. Azonban a szurkolók legszívesebben a Manchester City elleni góljai miatt emlékeznek Smallingra. Több gólt szerzett a manchesteri kékek ellen, mint bármely más csapat ellen, ezek a találatok pedig három csodálatos győzelemhez járultak hozzá. Vitathatatlan, hogy a legfontosabb találatát a Cityi ellen 2018 áprilisában szerezte, amikor a zajos szomszédok 2-0-ra vezettek az Etihadban, de a United visszajött a mérkőzésbe és meg is nyerte azt.
Masszív és agresszív játékstílusával megnehezítette a támadók életét, Jamie Vardy az egyik legjobb védőnek nevezte, akivel valaha is dolga volt. Minden United menedzser kedvelte és bízott benne. A jelenlegi játékoskeretben csak egy olyan játékos van, aki többször lépett pályára a csapatban, ő pedig David de Gea.
A Manchester Unitednél mindenki köszöni Chris évekig tartó munkáját, odaadását, valamint profizmusát és sok sikert kívánnak neki a jövőben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló