HIVATALOS: Edinson Cavani aláírt a Unitedhez
A Manchester United örömmel jelentheti be az uruguayi csatár, Edinson Cavani leigazolását.
A válogatott játékos egy éves szerződés keretében igazol Manchesterbe, a klub pedig további egy évnyi opcióval rendelkezik majd.
Cavani, aki a Ligue 1-ben és a Serie A-ban is gólkirályi címet ért el, 2007-ben történt Európába igazolása óta klub szinten 341 gólt szerzett, ezek közül 35 alkalommal pedig a Bajnokok Ligájában volt eredményes. A támadó hat bajnoki címet nyert a Paris Saint-Germainnel, 200 góljával pedig a klub történetének legeredményesebb játékosa.
Válogatott szinten 2011-ben megnyerte hazájával a Copa America-t, eddigi 116 mérkőzésén pedig 50-szer talált az ellenfelek hálójába.
Edinson Cavani
"A Manchester United a világ egyik legnagyszerűbb klubja, szóval nagy megtiszteltetés itt lenni. Nagyon keményen dolgoztam a szabadságom alatt és már alig várom, hogy ezt a klubot képviselve bizonyíthassak."
"Karrierem során a futballvilág legszenvedélyesebb szurkolói előtt volt lehetőségem játszani és tudom, hogy ugyanilyen érzéseim lesznek Manchesterben is. Már alig várom, hogy átérezhessem az Old Trafford hangulatát, amikor már a szurkolóknak is biztonságos lesz a visszatérés."
"Már nagyon várom, hogy tovább írhassam a kis saját történetemet a futball történelemkönyvében és tudom, hogy emiatt ugyanolyannak kell maradnia a figyelmemnek, mint mindig - csak a munkára szabad koncentrálnom. Beszélgettem a menedzserrel, ez pedig csak növelte abbeli vágyamat, hogy ezt a gyönyörű mezt akarjam viselni."

Ole Gunnar Solskjaer
"Edinson egy hihetetlenül tapasztalt profi, aki mindig mindent belead a csapatáért. Góllövési hatékonysága klub- és válogatott szinten is fantasztikus, szóval örömünkre szolgál, hogy egy ilyen kaliberű játékost szerződtethettünk."
"Energiát, erőt, vezéregyéniséget és nagyszerű mentalitást fog kölcsönözni a csapatnak, de ami a legfontosabb, gólérzékenységet is. Lenyűgöző karriert tudhat eddig maga mögött, trófeákat nyert szinte mindegyik klubjánál és még mindig képes arra, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen."
"Fantasztikus, hogy a fiatal játékosaink az elmúlt 10 év egyik legjobb Európában játszó csatárától tanulhatnak és ez nagy előnyükre fog válni a jövőben."
"Edinson pontosan tudja, hogy mi kell a sikerhez, mi pedig már mindannyian nagyon várjuk, hogy lássuk, amint hatással lesz a Manchester Unitedre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |