Rashford rekordot állított be a válogatottban
A fiatal támadó illusztris társaságba került, miután a büntetőpontról betalált a belgák kapujába.
A Nemzetek Ligájában elért góljának köszönhetően - Bobby Charlton, David Beckham és Wayne Rooney után - Marcus Rashford is elmondhatja magáról, hogy United-játékosként négy egymást követő tétmérkőzésen is betalált a Háromoroszlánosok színeiben.
A szünet előtt a 22 éves játékos Simon Mignolet-val szemben értékesítette az angoloknak megítélt tizenegyest, ezzel válaszolva Romelu Lukaku találatára.
Így tehát ő lett a negyedik rekorder a vb-győztes Charlton, a korábbi kapitány Beckham, illetve a gólrekorder Rooney mellett. Utóbbi kétszer is elérte ezt a csúcsot.
Négy gólja csaknem 12 hónap leforgása alatt született. Az Eb-selejtezőkön sorozatban Bulgária, Montenegró és Koszovó ellen volt eredményes. Marcus 39 fellépésen 11-et jegyez eddig.

A Wales elleni barátságos találkozó után újra a kezdőben kapott helyet a Vörös Ördögök csatára, a remek formában lévő Dominic Calvert-Lewin, valamint Kieran Trippier pedig bennragadtak Gareth Southgate csapatában.
A fehér mezesek számára nem a legjobban kezdődött az összecsapás, Eric Dier szabálytalanságát követően Lukaku büntetett, azonban 6 perccel az első félidő letelte előtt a Jordan Hendersonnal szemben elkövetett falt miatti tizenegyest a United-kedvenc váltotta gólra.
A második játékrészben végül Mason Mount megpattanó lövése döntötte el a 3 pont sorsát.
A Roberto Martinez együttese ellen aratott siker azt jelenti, hogy a legutóbbi 21 hazai tétmeccsből 20-at megnyertek Rashfordék, és 67 lőtt gól mellett mindössze 10 alkalommal kapituláltak.
Az újabb győzelemmel csoportja élén áll Anglia, legközelebb ismét a Wembley-ben van jelenésük, mikor Dániát látják vendégül.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Angol válogatott
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló