Beharangozó: Newcastle - Manchester United

Két hét válogatott szünet után következzék a Premier League 5. fordulója.


Bőven volt mit emészteni, átgondolni az elmúlt két hétben. Emlékezetes, hogy a Vörös Ördögök csúfos vereséget szenvedtek a bajnokság 4. fordulójában az Old Traffordon, ráadásul ha hinni lehet a híreknek, az átigazolások(k) sem Solskjaer szájíze szerint alakultak - bár ez egy másik cikket kívánó megjegyzés - így ebbe most nem megyünk bele.

 

Négy fordulót követően a United három mérkőzésen van túl (egyet elhalasztottak) és mondhatjuk, hogy az eredmények nem igazán a norvég elképzelései szerint alakultak. Egy izzadságszagú győzelmet tudtak csak Solskjaer fiai elérni a Brighton ellen idegenben és mindkét hazai mérkőzésükön vereséget szenvedtek. Ráadásul ezen két hazai találkozón legalább 3 gólt kaptak a Vörös Ördögök. Finoman fogalmazva sem azt a formát láthattuk a csapattól eddig, amit a kényszerszünet utáni visszatéréskor.

 

A Szarkák mind a 4 találkozójukat lejátszották a bajnokságban és 2 győzelmük van egy döntetlen és egy vereség mellett. Steve Bruce feje sokkal inkább fájhat a csapat sérültjei okán, mintsem az eredmények miatt. Ha figyelembe vesszük azt, hogy hány játékos játéka kérdőjeles most hétvégén, akkor a Newcastle csapatának 10 sérült játékosa is van. Egyes hírek szerint vannak akik lehet bevethetőek lesznek szombat este, de ebben a kérdésben holnap 21:00-kor okosabbak leszünk.

 

A United háza táján sérültek frontján jobb a helyzet. Tuanzebe a hírek szerint edzésben van és játékra kész. Martial kényszerül kihagyni a szombati találkozót eltiltása miatt, illetve Cavani sem lép pályára minden bizonnyal, mert még karanténban van pár napig. Ha minden jól megy következő héten kedden a Bajnokok Ligájában már pályára léphet volt csapata, a PSG ellen Párizsban.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Newcastle: Dubravka (bokasérülés), Gayle (térdsérülés), Ritchie (vállsérülés)

 

United: Jones (térdsérülés), Cavani (karantén), Martial (eltiltás)

 

 

Kérdéses a játéka:

 

Newcastle: Almiron (izomsérülés), Clark (combsérülés), Dummett (combsérülés), Lascelles (combsérülés), Lewis (Achilles-ín sérülés), Longstaff (combsérülés), Yedlin (zúzódás)

 

United: Tuanzebe (lábsérülés) - edzésben van, a hírek szerint egészséges - Ole dönt sorsáról, hogy játszatja-e.

 

 

Érdekességek:

 

A United legutóbbi 5 bajnokiját megnyerte idegenben.

 

A Szarkák legutóbbi 5 hazai bajnokiján legalább 3 gól született.

 

A Vörös Ördögök legutóbbi 5 idegenben lejátszott bajnokiján legalább 2 gólt lőtt a United.

 

A két csapat utolsó három Newcastle városában lejátszott mérkőzésén kevesebb, mint 2,5 gól született találkozónként.

 

A United idei bajnoki mérkőzésein legalább 4 gól született.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 169 találkozó - 87 United győzelem, 39 döntetlen, 43 Newcastle siker - gólarány 331/239 a United javára

 

Premier League: 50 találkozó - 29 United győzelem, 14 döntetlen, 7 Newcastle siker - gólarány 101/51 a United javára

 

 

A két csapat formája a bajnokságban:

 

Newcastle: Gy, V, D, Gy

 

United: V, Gy, V

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokija:

 

United - Newcastle 4-1 (2019.12.26.)

 

Newcastle - United 1-0 (2019.10.06.)

 

Newcastle - United 0-2 (2019.01.02.)

 

United - Newcastle 3-2 (2018.10.06.)

 

Newcastle - United 1-0 (2018.01.11.)

 

 

A csapatok legeredményesebb gólszerzői a szezonban:

 

Newcastle: Callum Wilson 4 gól, Hendrick 1 gól, Allan Saint-Maximin 1 gól

 

United: Fernandes 2 gól, Rashford 1 gól, van de Beek 1 gól

 

 

Premier League, 5. forduló

Newcastle United - Manchester United

Sports Direkt Arena, 2020.10.17. 21:00

 

A mérkőzés játékvezetője: Craig Pawson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Newcastle: Darlow - Lewis - Fernández - Lascelles - Manquillo - Saint-Maximin - Hayden - Shelvey - Hendrick - Joelinton - Wilson

 

United: Henderson - Telles - Tuanzebe - Bailly - Wan-Bissaka - Matic - Mata - van de Beek - Fernandes - Rashford - Greenwood

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

A mérkőzést a Digi Sport 2 és a Fanatics TV élőben közvetíti!


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!