Fred a következő hetek fókuszáról

Fred szerint ő és Manchester Unitedbeli csapattársai nagyon is tisztában vannak vele, hogy a Premier League-ben üldözőnek lenni nem olyan dolog, amelyet megengedhetnek maguknak.


A Vörös Ördögökre sűrű időszak vár a következő, novemberi válogatott szünetig és számos fontos erőpróba előtt állnak hazai és nemzetközi környezetben egyaránt, a középpályás szerint pedig céljuk nem lehet más ebben az időszakban, mint hogy győzelmi sorozatot építsenek fel.

 

Egy Newcastle elleni idegenbeli, és a Chelsea, illetve az Arsenal elleni hazai mérkőzések következnek a Premier League-ben, míg kedden a Paris Saint-Germainhez látogatnak a Bajnokok Ligájában, majd nyolc nappal később a Leipziget fogadják.

 

Fred elismerte, hogy a legutóbbi, Tottenham elleni mérkőzésük továbbra is fájdalmas számukra, de a brazil középpályás kijelentette, hogy a játékosok eltökéltek azt illetően, hogy rendbe tegyék a dolgokat a következő hetekben.

 

"Senki nem akar egyetlen mérkőzést sem elveszíteni, pláne nem hazai pályán és ilyen eredménnyel. Sokat gondolkodtunk és beszéltünk erről az öltözőben" - kezdte.

 

 

"Nagyon rossz élmény volt számunkra, de erősebbként, jobbként és sokkal koncentráltabban kell visszatérnünk, én pedig biztos vagyok abban, hogy szombaton újra el fogunk indulni a megfelelő úton. Nagyszerű mérkőzés lesz a Newcastle ellen, nekünk pedig a legjobbunkat kell nyújtanunk a győzelem megszerzéséért."

 

"A válogatott szünet nagyon jó volt számunkra, mert volt időnk pihenni és gondolkodni a történteken. Edzésre is volt lehetőség, ami azért fontos, mert nem volt igazán felkészülési szezonunk. Szóval szükségünk volt erre az időre a válogatott szünet alatt és jól is sáfárkodtunk vele - edzettünk és tökéletesítettünk bizonyos dolgokat."

 

"Természetesen most az a fontos, hogy a játékosok előre tekintsenek. Ami történt az elmúlt néhány mérkőzésen az már a múlt része. Előre, az előttünk álló mérkőzésekre kell gondolnunk és egy nagyszerű sorozatot kell összeraknunk. Pontokat kell gyűjtenünk, a lehető legjobb teljesítményre lesz szükségünk és nem szabad még nagyobb hátrányba kerülnünk. Az elkövetkezendő mérkőzéseken minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, előre kell néznünk és győzelemre kell játszanunk."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!