Greenwoodot fegyelmi vétség miatt figyelmeztette a klub
A Manchester United figyelmeztette Mason Greenwoodot lankadó fegyelme okán, ugyanis a 19 éves játékosnak gondjai akadtak a pontosságával.
A saját nevelésű támadó az utóbbi időszakban több alkalommal sem tudott a megadott időpontban megjelenni, ezért emlékeztették kötelezettségeire.
Greenwood, aki az előző, áttörést jelentő idényében 17 gólt jegyzett, nem szerepelt Ole Gunnar Solskjaer legutóbbi két meccsnapi keretében; sem a Newcastle elleni 4-1-es bajnoki győzelem, sem a keddi, Paris Saint-Germainnel szembeni diadal során.

A párizsi sikert megelőzően Solskjaert arról kérdezték, igaz-e, hogy egy pályán kívüli ügy miatt mellőzte Greenwoodot keretéből. A menedzser tagadta ezt és azt állította, hogy Greenwood apró húzódással küzd. Bár úgy tudni, hogy a játékosnak tényleg volt egy kisebb problémája, pontatlansága miatt is megrovásban részesült.
Greenwoodot a Vörös Ördögök akadémiájáról kikerülő játékosok egyik legfényesebbikének tartják, tehát Solskjaer azon lesz, hogy az angol válogatottban is bemutatkozott gólvágó újra megtalálja a fókuszt.
A United figyelmeztetése egyébiránt azután következett, hogy a Greenwoodot haza kellett küldeni Izlandról a Háromoroszlánosok edzőtáborából. Ugyanis ő és a Manchester City-s Phil Foden megszegték a koronavírus világjárvány miatt érvényben lévő szabályozást és egy-egy nőt hívtak fel a válogatott által biztosított hotelszobájukba.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló