Maguire: Folytatnunk kell az építkezést

Harry Maguire szerint a Manchester United védelmének továbbra is alapot kell szolgáltatnia a támadójátékosoknak ahhoz, hogy tündökölni tudjanak az ellenfelek kapui előtt.


A legutóbbi válogatott szünetet megelőzően elszenvedett csalódást keltő Tottenham Hotspur elleni vereség óta a United 3 győzelemmel és 1 döntetlennel tudott válaszolni, amelyek során 11 gólt szereztek, két alkalommal pedig kapott gól nélkül hozták le a mérkőzést.

 

Ole Gunnar Solskjaer legénysége a Spurs elleni sokkot követően 4-1-es csapást mért a Newcastle-re a St. James' Parkban, legyőzték a Paris Saint-Germaint Franciaországban, majd 0-0-s döntetlent értek el a Chelsea ellen, mielőtt 5-0-ra kiütötték volna az RB Leipziget a Bajnokok Ligájában.

 

Egy ilyen határozottan pozitív eredményből összeálló sorozatot követően Maguire igyekezett kiemelni, hogy az október eleji 6-1-es zakójukat követően milyen hatékony játékkal tudtak talpra állni a Vörös Ördögök.

 

"A Spurs meccs után mindannyian le voltunk sújtva és három bajnokival a szezonkezdet után úgy tűnt, hogy krízisben vagyunk" - kezdte a csapatkapitány a lipcseiek elleni győzelmet követően.

 

"Eléggé fura érzés volt, de mi nem számítottunk arra, hogy mérkőzéseket fogunk veszíteni az Old Traffordon, arra pedig különösen nem gondoltunk, hogy olyan formában, mint ahogyan azok megtörténtek."

 

"Az első három bajnokin túlzottan sok helyzetet engedélyeztünk az ellenfeleinknek. Úgyhogy a védekezésért felelős egységként, amely az előző idényben a legtöbb tétmérkőzést hozta le kapott gól nélkül, tudtuk, hogy biztosabb lábakon kell állnunk és fejlődnünk szükséges."

 

"Keményen dolgoztunk az edzőpályán és a válogatott szünet óta vissza tudtunk térni oda, hogy ugyanúgy kevés helyzetet engedélyezünk az ellenfeleinknek, mint tavaly, amikor sziklaszilárdan álltunk a lábunkon."

 

"Védőként fontos volt számomra, hogy minden lehetőséget megadjunk a támadóinknak ahhoz, hogy a mérkőzések megnyerésének céljával rohamozhassák az ellenfelek kapuit."

 

"Egy, kettő vagy három gól megszerzésével meglehet a győzelem. Jelen pillanatban pedig pontosan ezt csináljuk. Ez a kezdet, de még mindig nagyon korai szakaszában járunk a szezonnak."

 

"Hosszú út áll előttünk, de fejlődnünk kell. Mi tudjuk ezt és ezt is tesszük jelenleg, de még nagy távot kell megtennünk."

 

 

Maguire célja most, hogy kiegyensúlyozottabbá váljanak, amely létfontosságú lenne ahhoz, hogy a szezont trófeával zárhassák.

 

"Ez csak a kezdete egy olyan európai kupaszezonnak, amelyben sikeresek akarunk lenni" - tette hozzá.

 

"Nem akarunk megállni a csoportkörnél; tovább akarunk jutni és sikeresek akarunk lenni a kieséses szakaszban is."

 

"Ezt a szintet és elvárást szabtuk meg magunknak. Az előző szezonban látható volt, hogy több jó teljesítményünkből születtek nagy eredmények. Tudjuk, hogy képesek vagyunk megütni a szintet, vagy akár még annál is többet. Csak kiegyensúlyozottabbá kell válnunk."

 

"Szerintem a válogatott szünet óta ezt is láthatja mindenki tőlünk. Nagyszerű mentalitással tértünk vissza. Szükség volt a reakciónkra. Az egyedüli út az előre."

 

"Rosszul kezdtük a szezont, tudtuk ezt. Azóta viszont jól sikerült reagálnunk. Természetesen csalódottak vagyunk amiatt, hogy nem sikerült megnyernünk a Chelsea elleni bajnokinkat, de a hétvégén már újabb nagy erőpróba vár ránk [az Arsenal ellen], ahol ugyanúgy kell teljesítenünk, mint ma este."

 

Az Ágyúsok vasárnapi vendégüllátását követően a United Isztambulba utazik majd, hogy a legrangosabb európai kupasorozat H-csoportjának 3. fordulójában a Basaksehirrel mérkőzzenek meg, majd az Everton vendégei lesznek a Goodison Parkban a november közepén tartandó újabb válogatott szünetet megelőzően.

 

"Nagyon fura szezon lesz ez azáltal, hogy négy naponta mérkőzést kell játszanunk. Fontos a megfelelő pihenés, regenerálódás, az pedig nagyszerű, hogy a menedzserünk ilyen mély keretből válogathat."

 

"Öt változást eszközölt ma este a kezdőcsapatban, de ez nem változtatott meg semmit bennünk. Dicséretet érdemel minden pályára lépő és a kispadon ülő játékos is azért, hogy egészségesek, bevethetőek és keményen dolgoznak minden nap az edzéseken. Ez egy csapatmunka és ebben az évben tényleg mindenkire szükségünk lesz, ha sikeresek akarunk lenni és mérkőzéseket akarunk nyerni. Ez nagyon fontos."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!