Korai csapathírek az Everton elleni mérkőzés előtt

Kevés ideje van regenerálódnia a Manchester Unitednak az Isztambul Basaksehir elleni blamát követően, akik legközelebb az Everton ellen lépnek pályára.


A hosszú török repülőutat követően Ole Gunnar Solskjaernek újra kell értékelnie a csapatra vonatkozó elképzeléseit a Goodison Parkba látogatás előtt, amely az utolsó valódi kihívás lesz a válogatott szünetet megelőzően.

 

Carlo Ancelotti csapata igen hamar a Premier League élére került, de egy szerencsés otthoni Liverpool elleni döntetlent követően, valamint a Southampton és a Newcastle United ellen elszenvedett vereség miatt a merseyside-i együttes most hat ponttal szerepel a Vörösök mögött.

 

Solskjaer nem tudott ellenállni a kísértésnek, és minden játékosát magával vitte az isztambuli kiruccanásra, így Victor Lindelöf hátsérülése továbbra is kérdésessé teszi a szombati pályára lépésének lehetőségét.

 

Dean Henderson kezdőcsapatbeli tagsága ellenére David de Gea várható a gólvonal mögé, valamint Fred is visszatérhet a középpályára, ami a személyiségének és erőnlétének is egy megpróbáltatást jelenthet.

 

A hét közepét Alex Telles továbbra is kihagyta a pozitív COVID-19 tesztje miatt, Jesse Lingard azonban egyre közelebb a teljes fittséghez. Eric Bailly és Phil Jones sérültek.

 

 

A három meccses eltiltásának letöltését követően Anthony Martial ismét bevethetővé vált, hiányzása alatt pedig Edinson Cavani jutott a legtöbb játékperchez, aki a 2-1-es vereség alkalmával is a padról szállt be a mérkőzés második félidejében.

 

Kulcsfontosságú döntéseket kell meghoznia tehát a menedzsernek a pálya minden pontját érintően, ugyanis Scott McTominay és Mason Greenwood is azok között szerepel, akik készen állnak arra, hogy kezdőként szerepeljenek.

 

 

Hírek az Evertonnal kapcsolatban

 

A három mérkőzéses eltiltásából szintén visszatér a kékek szélső hátvédje, Lucas Digne, akit a Southampton elleni mérkőzés alkalmával állítottak ki, és egy mérkőzésre redukálták az eltiltását fellebbezést követően. Richarlison továbbra is eltiltott azután, hogy a merseyside-i derbin piros lapot kapott.

 

A hazaiak bíznak benne, hogy a nyár nagy igazolása, James Rodriguez ismét bevethetővé válik azt követően, hogy pihenésre volt szüksége, valamint Andre Gomesnek is bevethetőnek kell lennie annak ellenére, hogy az előző mérkőzésen kapott egy kisebb rúgást a térdére.

 

Seamus Coleman, Ben Godfrey, Mason Holgate és Jean-Philippe Gbamin nem valószínű, hogy pályára lép.

 

 

Nagy döntés előtt áll Ancelotti a kapusnevezés tekintetében, miután Robin Olsennek szavazott bizalmat a Newcastle ellen. Az olasz vezetőedző utalt azonban rá, hogy Jordan Pickford visszatérhet a gólvonalra a szombati mérkőzés folyamán.

 

Péntek reggel Ole további információkat fog megosztani a sajtótájékoztatója keretében, ahol újabb információkat tudhatunk meg a keretet illetően.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!