Beharangozó: Manchester United - Basaksehir

Kedd este ismét Bajnokok Ligája mérkőzést rendeznek az Old Traffordon.


A BL csoportkörének 4. fordulójában a Basaksehir csapatát fogadják a Vörös Ördögök. Solskjaer csapata jelenleg 6 ponttal vezeti a "H" csoportot a pontszámban azonos Leipzig előtt jobb gólkülönbségének köszönhetően. Egy kedd esti hazai siker pedig nagy előrelépés lehetne a United számára a biztos továbbjutás szempontjából.

 

Pár héttel ezelőtt, még a válogatott szünet előtti héten találkozott egymással a két gárda Isztambulban ahol meglepetésre a házigazdák 2-1-re le tudták győzni a norvég csapatát és otthon tartották a 3 pontot. A lehetőség most adott és ki lehet köszörülni a csorbát egy hazai győzelemmel. A mérkőzésre a Vörös Ördögök azóta két győzelemmel hangolódtak, míg a törökök egy győzelem mellett legutóbb a bajnokságban idegenben vereséget szenvedtek a Besiktastól. A Basaksehir csapata még nem játszott soha az Álmok Színházában és bízunk benne, hogy ezúttal nem az ő álmaik válnak valóra a United otthonában.

 

A hétvégi, West Brom elleni sikerrel Solskjaer csapata először tudott az idei szezonban nyerni hazai pályán, a BL-ben ez már idén nem először fordulhatna elő. Egy hasonló eredménnyel, mint amit a Leipzig ellen elért a csapat minden szurkoló elégedett lenne.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Jones (térdsérülés), Lingard (karantén), Shaw (combsérülés)

 

Basaksehir: Caicara (izomsérülés), Crivelli (sérülés)

 

 

Érdekességek:

 

A két csapatnak mindössze ez lesz a második alkalom, hogy találkoznak egymással.

 

Nemzetközi porondon a Basaksehir a United előtt egy alkalommal találkozott angol csapattal az Európa-liga selejtezőjében, ahol összesítésben 1-0 arányban kikaptak a Burnley csapatától 2018/19-ben.

 

Marcus Rashford a BL történetének mindössze az 5. olyan játékosa, aki csereként mesterhármast tudott szerezni.

 

A United a legutóbbi 3 találkozóját török csapat ellen (európai kupákban) megnyerte az Old Traffordon. Hazai pályán legutóbb a Besiktastól szenvedtek vereséget a török csapatok közül a Vörös Ördögök még 2009 novemberében 0-1 arányban.

 

A Vörös Ördögök legutóbbi 6 európai porondon megvívott hazai meccsüket 20-1-es gólaránnyal nyerték meg összesítve. Ebből csupán egyetlen egy találkozó, amit a Bajnokok Ligájában játszottak, ez pedig a Leipzig elleni 5-0-s győzelem volt.

 

A Basaksehir csapata legutóbbi 3 idegenbeli európai kupameccsét elveszítette, ebből a két legutolsón még gólt sem tudtak szerezni. Idén augusztusban a Kobenhavn csapata 3-0-ra győzte le őket, majd a Leipzig 2-0-ra októberben.

 

Ha Anthony Martial gólt szerez a találkozón, akkor Wayne Rooney óta ő lehet az első játékos, aki gólt tudott szerezni három egymást követő Bajnokok Ligája mérkőzésen. Rooney még 2010 márciusában érte el ezt az eredményt.

 

Demba Ba korábban négy alkalommal játszott tétmérkőzést a United ellen korábbi csapataival és összesen 1 alkalommal tudott gólt szerezni a Vörös Ördögök ellen még 2011 novemberében. Ba akkor a Newcastle játékosa volt, a találkozó pedig 1-1-re végződött.

 

Marcus Rashford a Bajnokok Ligájában elért 9 góljából 5-öt a kispadról beállva szerzett. Ennél többet csereként beállva csak a United jelenlegi menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer tudott szerezni. A norvég 7 találatot jegyez csereként.

 

A két csapat legutóbbi találkozóján Ba és Visca szereztek gólt a United ellen. Legutóbb egy BL szezonon belül Alan (Braga) volt az a játékos, aki hazai és idegenbeli találkozón is be tudott találni a United hálójába 2012/13-ban.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Bajnokok Ligája: 1 mérkőzés (2-1-re a Basaksehir győzött)

 

 

A csapatok formája a BL csoportkörében:

 

United: GY, GY, V

 

Basaksehir: V, V, GY

 

 

A csapatok legjobb góllövői a BL-ben:

 

United: Rashford 4 gól, Martial 2 gól, Fernandes 1 gól, Greenwood 1 gól

 

Basaksehir: Ba 1 gól, Visca 1 gól

 

 

Bajnokok Ligája csoportkör, 4. forduló

Manchester United - Istanbul Basaksehir

Old Trafford, 2020.11.14. 21:00

 

A találkozó játékvezetője: Ovidiu Hategan (román)

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: Henderson - Telles - Maguire - Tuanzebe - Wan-Bissaka - McTominay - Fred - Rashford - van de Beek - James - Cavani

 

Basaksehir: Günok - Mbombo - Epureanu - Skrtel - Rafael - Özcan - Türüc - Aleksic - Kahveci - Visca - Ba

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 3-0

 

A találkozót magyar TV csatorna nem közvetíti. 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!