Rashford: A United az otthonom
Az akadémiai nevelés újabb díjat nyert.
"Sosem tekintettem tovább a Manchester Unitednél, gyermekként kizárólag egy csapat járt a fejemben. Nem érezném jól magamat, ha más együttes mezét kellene viselnem."
"A legjobbamat akarom nyújtani, amíg itt játszom. Remélhetőleg még nagyon hosszú ideig maradhatok a klub kötelékében."
Rashford azt követően nyilatkozott, hogy újabb díjjal honorálták a közösségért végzett tevékenységét. A brit Sportújságírók Szövetsége első hellyel jutalmazta kiemelkedő munkáját, míg az év brit sportolója kategóriában Lewis Hamilton mögött kapta meg a második helyet.
A fiatal angol a mélyszegénységben élő gyermekek megsegítésével hívta fel magára a figyelmet, mikor a brit kormányt 180 fokos fordulatra kényszerítette a tanítási időszakon kívüli étkeztetés ügye kapcsán a mögötte álló társadalmi támogatottság felállításával.

Marcus elmondta, ezer szállal kötődik a Vörös Ördögökhöz.
"Azok a nagyszerű dolgok, amik idén történhettek, mind a Unitedhez kapcsolódnak, mivel kiváló lehetőségeket biztosítottak számomra korábban" – folytatta a 23 éves játékos.
"Nem csak az elmúlt 5 évről beszélek, hanem arról az időszakról is, amikor kisgyermekként nem volt lehetősége a családomnak elvinni az edzésekre. Akkor a United emberei gondoskodtak róla, hogy minden alkalommal ott lehessek a pályán, és biztonságban haza is érjek onnan."
"16-17 éves koromig szállást is biztosítottak, mikor édesanyámnak egzisztenciális problémákkal kellett megküzdenie, tehát nagyon szoros kapcsolat fűz a Unitedhez."
"Úgy gondolom, az emberek csak néhány eseményt láthattak az eddigi manchesteri pályafutásomból, mióta az első csapat tagja vagyok, de sokkal erősebb a kapocs a United és köztem, mint azt bárki gondolná. Sokkal mélyebbre nyúlnak a szálak a kívülről látható sportolói karrieremnél."
"A Manchester United nélkül nem válhattam volna profi focistává, mindent megadtak, ami szükséges volt ahhoz, hogy a bennem lévő tehetséget kibontakoztathassam, végig támogattak az utamon."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló