Rashford a Wolves elleni góljáról
2020 utolsó mérkőzésén győztes találatot szerzett az angol.
A 90 perc letelte után nagyon úgy festett, a két együttes összecsapása 0-0-s döntetlennel fog zárulni az Old Traffordon, azonban Marcus Rashford tett arról, hogy ez ne így legyen.
A csatár a 16-os széléről befelé indulva négy védő gyűrűjében tűzte kapura a játékszert, ami a Vörös Ördögök szempontjából szerencsésen megpattant Roman Saiss testén, becsapva ezzel a gólvonalon hárítani igyekvő Rui Patriciót.
A meccset követően a 23 éves játékos elmondta, miért döntött amellett, hogy rávezeti a labdát Rayan Ait-Nourira, a vendégek bekkjére.
"A hátvéd görcsöt kapott pár perccel azelőtt" – kezdte a 10-es.
"Eldöntöttem, mikor legközelebb nálam lesz a labda, akkor megpróbálom megforgatni őt. Végül megpattant a lövés, így utat talált a hálóba."
"Nem volt szép gól, de mindent eldöntő találat volt, és most az eredmény a lényeg. Sikerült otthon tartanunk a 3 pontot, de mennünk kell tovább. Nehéz ütközetnek ígérkezett, az is lett belőle."
"Ma az a legfontosabb, hogy megszereztük a győzelmet, más nem számít."
Rashford góljának köszönhetően a United a második helyen fejezi be az évet a Liverpool mögött. Viszont a fiatal szerint túl korai azon gondolkozni, hol állhat a csapat a 2020/21-es idény végén.
"Úgy gondolom, jelenleg még nem tekinthetünk ennyire előre" – mondta Marcus. "Nagyon sok munka vár ránk."
"Nem lenne helyénvaló a tabella jelenlegi állásából következtetéseket levonnunk. Fordulóról fordulóra kell haladnunk, és meglátjuk, miről árulkodik majd a táblázat tavasszal."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Leeds United vs Manchester United
Premier League 7. fordulóElland Road
2026-10-18 15:00
Bajnokok Ligája ligaszakasz 2. mérkőzés
Riyadh Air Metropolitano
2026-10-13 21:00
2026-10-10 18:30
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Marcus Rashford
Manchester United
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 6 | 16 | 5 | +11 | 18 |
| 2 | Arsenal | 6 | 10 | 5 | +5 | 15 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 6 | 18 | 5 | +13 | 13 |
| 4 | Brentford | 6 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 5 | Everton | 6 | 8 | 5 | +3 | 10 |
| 6 | Chelsea | 6 | 15 | 13 | +2 | 10 |
| 7 | Leeds United | 6 | 8 | 5 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 6 | 8 | 6 | +2 | 9 |
| 9 | Liverpool | 6 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 10 | Ipswich Town | 6 | 9 | 12 | -3 | 9 |
| 11 | Newcastle | 6 | 10 | 13 | -3 | 8 |
| 12 | Crystal Palace | 6 | 9 | 12 | -3 | 7 |
| 13 | Manchester United | 6 | 9 | 9 | 0 | 6 |
| 14 | Coventry City | 6 | 5 | 11 | -6 | 6 |
| 15 | Nottingham Forest | 6 | 5 | 8 | -3 | 5 |
| 16 | Aston Villa | 6 | 6 | 11 | -5 | 5 |
| 17 | Sunderland | 6 | 6 | 12 | -6 | 4 |
| 18 | Bournemouth | 6 | 7 | 13 | -6 | 3 |
| 19 | Tottenham | 6 | 3 | 9 | -6 | 3 |
| 20 | Fulham | 6 | 6 | 10 | -4 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Leeds - Manchester United
Premier League, 7. forduló