Burnley 0-1 Manchester United

A Premier League tabellájának élén a Manchester United, miután legyőzte a Burnley együttesét.


Ole Gunnar Solskjaer nem bízta a véletlenre a dolgot, talán a legdurvább támadóerejével küldte fel csapatát a Turf Mooron.

 

Jól kezdett a Burnley, legalábbis ami a védekezést illeti, hiszen már nagyon elöl komoly zavart próbált okozni ellenfelére, ami többször sikerült is és már a United térfelén labdát szereztek a hazaiak.

 

Egészen a 20. percig kellett várni az első manchesteri helyzetre, Martial ollózó mozdulattal célozta meg a kaput, de Lowton nagyot blokkolt. Akárcsak két perccel később a másik kapu előtt Bailly, aki egy szép támadás végén Wood lövését térítette el a kapu irányából.

 

Matic egy labdaszerzést követően remek átadással hozta helyzetbe Martialt, aki csúnyán kapu mellé lőtt.

 

A 30. perctől egyértelműen az történt a pályán, amit a United akart, sikerült is kapuba találnia Maguire-nek Shaw ívelése után, de a játékvezető lefújta az esetet, mivel lökött a védő, így maradt a 0-0.

 

Nagyon sokat állt a játék, sűrűn akadt dolga Kevin Friendnek, ez pedig nem tett jót a meccsnek.

 

Végre egy jó megoldást láthattunk Martialtól, sőt csodaszépet, 23 méterről a hosszú felsőt célozta meg a francia, Pope kapusnak nagyot kellett védenie.

 

A szünetig nem született gól, remélhetőleg fordulás után nem lesz ennyire szétdarabolva a játék a sok szabálytalansággal.

 

A 2. félidő első helyzete a vendégek előtt adódott, egy gyors támadás végén Martial centerezett Cavanihoz, a csatár azonban nem találta el a labdát tökéletesen, így Pope hárítani tudott.

 

Ideje volt, hogy Fernandes is mutasson valamit, egy átlövéssel veszélyeztetett, de Pope ezúttal is a helyén volt.

 

Ahogy az várható volt, nagyon nehéz volt ez a találkozó, pláne úgy, hogy a támadók az utolsó passzaikat rendre elrontották.

 

A 71. perc elején tört meg a jég végre, Rashford kapott labdát, a tizenhatos mellől a második hullámban érkező Pogbához passzolt, a középpályás pedig kapásból, 15 méterről szép gólt szerzett. 1-0 a Unitednek!

 

Martialnak ma is sikerült mindent kihagynia, a 81. percben 8 méterről lőhetett, de blokkolták. Három perc múlva Brownhill átlövése kerülte el a kaput. Az utolsó perceket próbálta meghajtani a Burnley, hátha sikerül egyenlítenie.

 

Vydra nagyon aktívan játszott, két lövése is volt, de csak oldalhálóig jutott.

 

Hihetetlen! Martial a 94. percben lezárhatta volna a meccset, azonban 11 méterről sem sikerült betalálnia, Pope védett. Pedig Cavani remekül hozta helyzetbe csapattársát.

 

Nehezen kiharcolt győzelem volt ez, ami azt jelentette, hogy a Vörös Ördögök előztek a tabellán és az élre álltak!

 

 

Premier League, 1. fordulóból elhalasztott találkozó
Burnley 0-1 Manchester United
Turf Moor

 

Vezette: Kevin Friend

 

Burnley: Pope - Lowton, Tarkowski, Mee, Pieters - Gudmundsson, Brownhill, Westwood, Brady(McNeil 65.) - Wood(Vydra 80.), Barnes(Rodriguez 88.)
Nem használt cserék: Norris, Cork, Bardsley, Benson, Long, Stephens

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Bailly, Maguire, Shaw - Matic, Pogba - Rashford(Greenwood 80.), Fernandes(McTominay 89.), Martial(Tuanzebe 95.) - Cavani
Nem használt cserék: Henderson, Mata, James, Fred, Telles, van de Beek

 

Gólszerző: Pogba 71'

 

Sárga lap: Westwood illetve Shaw, Fernandes


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!