Rashford: Mourinho segített ravaszabbá válni a tizenhatoson belül

Marcus Rashford elárulta, hogy egy egykori menedzserével, José Mourinhoval folytatott beszélgetés miként segítette még "ravaszabbá" válni a büntető területen belül.


A Liverpool 1-0-s, Southampton elleni vereségét követően, ahol úgy érezte, hogy Sadio Manet jogos tizenegyestől fosztotta meg a játékvezető, a liverpooliak menedzsere, Jürgen Klopp azt nyilatkozta, hogy a Manchester United "több tizenegyest kapott az elmúlt két és fél évben, mint az én csapatom öt és fél év alatt".

 

Amikor arról kérdezték, miért kaphat a United a jogosnak érzettnél több büntetőt, Rashford arról beszélt, hogy szerinte a többségük a támadó szellemű csapatuknak és annak tudható be, hogy mindig a kapu felé törnek, emellett pedig képesek maximalizálni bármilyen helyzetből a lehetőségeiket.

 

"A csapat támadószekciójaként menni akarunk előre és gólokat szerezni" - kezdte Rashford a Futball Szakírók Egyesületének (FWA) adott interjújában.

 

"Ha befutsz a védők mögé, vagy cselezel a labdával és látod, hogy jön a közbelépés az ellenfél részéről, akkor az ember nem akarja, hogy szereljék, mert a gólszerzési lehetőség kihasználására törekszik."

 

"Nem történhet meg, hogy bárkinek is megengeded a labda elvételét, úgyhogy részemről minden csak a gólszerzésről szól, az ellenfél csapatok pedig ki akarják védekezni a gólhelyzetet - és mint tudjuk, ilyenkor előfordulhat, hogy büntetőt fújnak be."

 

"De voltak olyan idők, amikor valószínűleg szinte semmire se kaptunk tizenegyest."

 

"Emlékszem, hogy amikor (José) Mourinho volt a menedzser, volt öt-hat alkalom is, amikor büntetőt kellett volna számomra ítélnie a játékvezetőnek."

 

"José végül azt mondta nekem: 'ha nem vagy elég ravasz azt illetően, ahogyan csinálod, akkor nem fogják neked megítélni'. Ezt követően kezdtünk el kapni néhány tizenegyest."

 

"Ez olyan dolog, amelyben az embernek fejlődnie kell, meg kell tanulnia és meg kell értenie."

 

 

Rashford hiszi, hogy az Anthony Martiallal és Bruno Fernandessel kialakított kapcsolata "még veszélyesebbé" teszi a Unitedet, amellyel céljuk, hogy trófeát szerezzenek ebben a szezonban.

 

A trió a menet élére állt a csapat elmúlt hetekben bemutatott bajnoki szárnyalásában, amely következtében a keddi, Burnley ellen 1-0-ra megnyert idegenbeli mérkőzéssel átvették a vezetést a Premier League tabelláján a Liverpooltól.

 

Rashford azonban úgy érzi, hogy még ennél is több várható Martialtól, Fernandestől és tőle támadásban.

 

"Végre sokkal veszélyesebbek vagyunk, bármikor képesek vagyunk gólokat szerezni, de még ennél is jobban tudunk teljesíteni" - tette hozzá a 23 éves játékos.

 

"Hiszem, hogy ez még csak a kezdete valami olyasminek, amelyből egy hihetetlenül gyümölcsöző kapcsolat fog kialakulni."

 

"A rendelkezésünkre álló támadószekció számos különböző módon, különböző posztokon és összetételben képes pályára lépni."

 

"Tudunk nagyon erősek is lenni és ez a kulcs, mert ha trófeákat és bajnokságokat akarunk nyerni, akkor szükségünk van a sokoldalúságra."

 

"Én hiszem, hogy valószínűleg mi rendelkezünk a legsokoldalúbb kerettel a Premier League-ben, különösen a támadójátékosok tekintetében."

 

"Ez izgalmas, de egyben még csak a kezdete valaminek, fejlődni és előrébb szeretnénk lépni."

 

 

A United bajnoki címre vonatkozó esélyeit mikroszkóp alatt fogják vizsgálni, amikor vasárnap az Anfieldre látogatnak.

 

Közel négy éve nem veszített el hazai pályán bajnoki összecsapást a Liverpool - 2017 áprilisában a Crystal Palace ellen - míg a United csak egyszer tudott nyerni legutóbbi 10 összecsapásából legősibb riválisa ellen.

 

"Nehéz őket legyőzni otthon. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, a legjobb teljesítményünkre lesz szükségünk, ez ilyen egyszerű" - folytatta Rashford.

 

"Nincsenek jobb meccsek, mint a Liverpool és a Manchester City elleniek. Manchesteri gyerekként a Unitednek szurkoltam és nem lehetne ezeknél nagyobb meccseken gólt szerezni. Ez egyértelműen egy olyan mérkőzés, amelyet már nagyon várok, csakúgy, mint a keret többi tagja."

 

"Mi egy olyan csapat vagyunk, amely még mindig fejlődési szakaszban jár, jó formának örvendünk, úgyhogy megpróbálunk csak magunkra koncentrálni és a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Amíg erre képesek vagyunk, addig nem kell semmit se bánnunk majd a pályát elhagyva."

 

 

Rashford, aki minden sorozatot figyelembe véve 28 mérkőzésen 14 alkalommal tudott eredményes lenni a szezonban, a United akadémiai csapatában játszott, amikor a klub felnőtt csapata a 2012/13-as szezonban Sir Alex Ferguson búcsúzásaként legutoljára bajnoki címet nyert.

 

A Unitednek azóta kevés szerencséje akadt abban, hogy megszakítsa a Ferguson utáni időszak bajnoki cím nélküliségét, de Rashford eltökélt, hogy ehhez jó eszközökkel rendelkeznek most Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt.

 

"Mostanra sokkal jobban készen állunk, mint két évvel ezelőtt, hogy vezérek legyünk a pályán és harcban legyünk a trófeákért, de még továbbra is várunk arra, hogy trófeákat szerezzünk."

 

"Még érdekeltek vagyunk az FA-kupában és ott van a Premier League is, szóval meg kell próbálnunk mindkét sorozatot megnyerni és minden tőlünk telhetőt megtenni a fejlődésünk folytatásáért."

 

"De a legfőbb célunk az, hogy trófeákat nyerjünk, ahogy ennél a klubnál mindig is szokott."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!