Maguire: Szerencsések vagyunk, hogy Bruno nálunk szerepel
A Manchester Unitedba történő csatlakozása óta Bruno Fernandes igen magasra tette a lécet a teljesítményével.
A gól-gólpassz gépezetként működő játékosnak az előbbiek egyikéből sem jutott ki az 1-0-ra végződő győzelem alkalmával a Burnley ellen, és érdekes volt olvasni, ahogyan néhány vélemény szerint eltűnt Paul Pogba árnyékában a portugál. Ezzel szerintünk biztosan kiegyezik az irányító középpályásunk is, mivel a francia gólja jelentette azt a három pontot, amivel a csapat a tabella élére repült.
A Turf Mooron történő szereplés során is kivette a részét a győzelemből a 18-as számú játékos, megpróbálva megbontani az ellenfél védelmét, valamint átlövéseket eszközölve. Remekül szerepelt tehát, emellett pedig a negyedik Hónap Játékosa díját is bezsebelte, miközben magabiztosan várhatja az első Anfielden játszott mérkőzését.

Ami a gólokban történő közreműködéseket illeti, Bruno számai folyamatosan nőnek. Ez az egyik oka annak, hogy ekkora robbanás volt a megérkezése az Old Traffordra. Azt, hogy van, hogy nem szerez gólt, vagy gólpasszt, sokan annak tulajdonítják, hogy a játékos egyre fáradtabbá válik, ezáltal pedig formán kívül kerül.
Ez - hála Istennek - nem így van. Nehéz eldönteni, hogy a Burnley, vagy a Wolves ellen nyújtott teljesítménye volt fontosabb, amikor szintén egy hosszabb indítása kellett ahhoz, hogy Marcus Rashford az utolsó percekben gólt tudjon szerezni, de az biztos, hogy a portugál ezáltal is biztosított egy újabb gólpasszt a neve mellett. Természetesen összességében az akkori mutatói jobbak voltak, azonban a legutóbbi meccsen is a munkabírása és a hozzáállása segített Pogbának helyet teremteni arra, hogy ragyogjon.
Egyértelmű, hogy Bruno azon képessége, hogy megváltoztassa a játék képét nem marad észrevétlenül Ole Gunnar Solskjaer részéről sem, aki elmondta, hogy a portugál válogatott kreatív oldala mellett képes a játék más elemeiben is jeleskedni.
"Ami a pályán lefedett területeket és a letámadást illeti, ő többé-kevésbé mindig ott van a legjobbak között" - magyarázta a menedzser. "Mindig éhes a sikerre és a győzelemre, úgyhogy ez egyértelműen az a része a játéknak, amit az emberek kevésbé vesznek figyelembe, de mi ezt mind nagyon díjazzuk."
"Természetesen minden gól és gólpassz része a játéknak, azonban minden más, apró szelet jelenti azt a különbséget, amire szükségünk van."
Talán Bruno statisztikáival tudjuk a leginkább szemléltetni, milyen fáradhatatlan munkát is tesz le a pályára.

Az FBREF.com mérései szerint az ő nevéhez kötődik a legtöbb indítás (15) és passz az ellenfél tizenhatosán belül (51), és csak öt játékos teljesített több letámadást, mint az ő 305-ös mutatója, amit olyan védekező szereppel pályára lépő játékosok produkálnak, mint Pierre Hojbjerg a Tottenhamnél, vagy N'Golo Kante a Chelsea-nél.
Ezzel együtt alakul ki előttünk egy tökéletes játékos képe, aki biztosan kulcsszerepet fog vállalni a Merseyside-n vasárnap, és akit soha nem lehet alábecsülni.
Ahogy védőnk, Harry Maguire fogalmazott pénteken: "Egy top játékosról, és emberről beszélünk. Szerencsések lehetünk, hogy nálunk játszik."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló