Solskjaer cselekvésre szólítja fel a közösségi média képviselőit

Ole Gunnar Solskjaer azt akarja, hogy a közösségi média felületeket üzemeltető cégek lépjenek fel az anonim felhasználók ellen, miután a hét közben 2-1-re elveszített Sheffield elleni találkozót követően többen célkeresztbe vették rasszista megnyilvánulásokkal a klub két játékosát, Axel Tuanzebét és Anthony Martialt.


A hét közben történt atrocitások hatására a United norvég menedzsere felhívást intézett a közösségi média képviselői irányába, hogy lépjenek fel a névtelenség mögé bújó felhasználók ellen.

 

Hét közben Martial végigjátszotta, míg a szezon során bajnokin először a kezdőbe kerülő Tuanzebe a 83. percben lecserélésre került a Sheffield United elleni 2-1-es vereség alkalmával. A két játékost közösségi média felületeiken ezt követően számos felhasználó rasszista megjegyzésekkel és tartalommal támadta.

 

Csütörtök reggel a Manchester United nyilatkozatában közölte, hogy "undorítónak" találják az ilyen megnyilvánulásokat és remélik, hogy azonosítják az "anonim esztelen idiótákat". A csapat játékosai közül többek között Maguire és Rashford is tweetelt az eset kapcsán, melyben támogatásukról biztosították a két játékost.

 

 

Solskjaer szerint a Premier League rasszista visszaélések leküzdésére tett lépéseinek pozitív hatása van, de a közösségi média felületek mögött álló cégeknek többet kell tenniük azért, hogy megakadályozzák azt, hogy egyesek névtelenül fiókokat hozhassanak létre, majd sértő üzenetek küldözgetésére használják.

 

"Hihetetlen, hogy 2021-ben még mindig előfordulhat ilyen" - mondta Solskjaer. "Hosszú ideje kampányolunk a Premier League-ben és ez működik is, de még mindig vannak emberek, akik nem értik ezt az egészet. Anonim médiafiókok mögé bújnak és ez elfogadhatatlan. Undorító. Véleményem szerint ezek nem a Manchester United szurkolói, ők a klub és játékosok mögött állnak."

 

"Axel jól van, beszéltünk vele. Nehezen viselte az őt ért támadásokat, de erős és a családja, valamint második családja, a klub is támogatja mindenben. Ezekre a dolgokra sosem számít az ember, de valahogy mégsem lepődik meg, amikor időnként megtörténik. Szánalmasak az ilyen emberek. Ellenőrizni kell a közösségi média platformjait, mert ha valaki névtelen fiókot hoz létre és onnan sérteget embereket az nincs rendben. Mindenkivel együtt fogunk működni, hogy megakadályozzuk az ilyen ostoba megnyilvánulásokat."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!