Arsenal 0-0 Manchester United

Nem bírt egymással az Ágyúsok és a United csapata a Premier League 21. fordulójában.


1. félidő:

 

Nem estek egymásnak a csapatok. Az első 15 percben a legizgalmasabb mozzanat Cedric és Fernandes kakaskodása volt a 13. percben, mely után az Arsenal játékosa egy sárga lappal lett gazdagabb.

 

Ezt követően kicsit felpörögtek a csapatok. A 16. percben egy United bedobást követően az Ágyúsok csaptak le a labdára és a támadás végén Lacazette középre tartó lövését kellett De Geának védenie, de a spanyol kapus a helyén volt.

 

A 18. percben Rashford indult meg, majd a büntető területen belül Fernandesnek passzolt, a visszapasszt viszont már a védők ki tudták vágni.

 

Két perc múlva szöglethez jutott a manchesteri csapat. Shaw beadását a védők kifejelték, de a játékszer Fred elé került, aki tüzelt. Leno védett bravúrral. Az újabb szöglet már nem okozott riadalmat az Arsenal védősorában, sőt, Pepe iramodhatott meg a kapu irányába, de lövése elkerülte De Gea kapuját.

 

A 22. percben ismét Rashford a főszereplő, nagyszerűen próbálta meg kiugratni Cavanit, de az utolsó pillanatban a védelem szögletre tudott menteni, amit az Arsenal védelem szintén megoldott, így maradt 0-0 az állás. A szöglet után ismét az ágyúsok iramodtak meg, ezúttal Partey vezette hosszan a labdát, de az ő lövése is pontatlan volt.

 

A 25. percben Arsenal szögletet követően Xhaka tudott kapura fejelni, de nem okozott gondot De Geának a fejes. A United kapuja nem szabadult fel, 1 perc múlva Pepe verte át Shawt, aki csak szabálytalanság árán tudta megállítani ellenfelét. Szabadrúgáshoz jutott az Arsenal veszélyes szögből. Kapura lövés helyett azonban beívelték a labdát, a United védelme a helyén volt, tisztáztak.

 

Három perc múlva Lacazette lódult volna meg Martinelli passzát követően, de a franciának nem sikerült utolérnie a labdát.

 

A 29. percben Pogba ívelt Rashford elé, Martinelli tud szögletre menteni, de ezt a sarokrúgást is kivágják az Arsenal védői. Ahogy Fernandes beadását, amely Cavaninak ment.

 

A kivágott labdával ismét az Ágyúsok tudtak kapura törni, Pepe biciklizett egyet a United kapujának előterében, de végül mellé lőtte a labdát. A kirúgást követően pedig Rashford tudott befejezni lövéssel egy támadást, de ez sem volt pontos.

 

A 34. percben ismét Pogba indít. A pontos labdát Fernandes kapta, aki átverte Luizt, de végül a hosszúra küldött lövése mellé ment.

 

Egy korábbi ütközést követően McTominay a földre rogyott a 36. percben, kényszerű csere következett. A skótot Martial váltotta. A cserével Pogba lépett hátra McTominay helyére.

 

A 41. percben Shaw szögletét Maguire bólintotta Leno kezébe, továbbra is 0-0 az eredmény.

 

A 44. percben Rashford kap egy remek labdát Shaw-tól, de egy kicsit túlcselezte magát és csak visszagurítani tudott, ebből pedig csak egy szabadrúgást tudott elérni a United. A szabadrúgást Fernandes végezte el, de Luiz fejéről szögletre pattant, amiből még Martial tudott kapura lőni, de blokkolták a lövést a védők.

 

 

2. félidő:

 

Agresszívan kezdett a házigazda, nagy nyomás alatt tartották a második játékrész első 6-7 percében a vendégek kapuját. Wan-Bissaka tudott többször is blokkolni, a 49. percben a félidőben csereként beállt Willian, majd az 52. percben Pepe lövésénél. Bár a nagy igyekezetben be is sárgult a szélső védő.

 

Az 54. percben már Luiznak kellett észnél lennie és nagyot mentenie Cavani elől. A United megpróbálta visszavenni a kezdeményezést, aminek egy újabb beadás lett az eredménye az 55. percben, de Fernandes Leno kezébe lövi a labdát.

 

Az eddigi legnagyobb helyzetet 3 perccel később Cavani hagyja ki. Kis területen tudták a United támadói megjátszani a labdát. Az akció végén Shaw remek labdát adott az uruguayinak, de az utolsó mozdulat már nem sikerült tökéletesen.

 

Folytatódott az Arsenal nyomás, de mindkét oldalon akadtak lehetőségek, így egyik fél sem lehetett teljesen nyugodt.

 

A 64. percben Lacazette került a földre a 16-os előterében Maguire kezei által, veszélyes helyről lőhetett szabadrúgást az Arsenal. A francia lőtte el végül a pontrúgás során a labdát, De Geának pedig óriási szerencséje volt, hiszen a labda a keresztlécről pattant ki. A labdát a United védelme megpróbálta kirúgni, azonban Rowe elé kerül a játékszer, aki kapura is tudta lőni, a spanyol kapus bravúrral tudott hárítani.

 

 

A kirúgásból a United tudott megiramodni, Rashford próbált meg Cavani elé tálalni, azonban a befejezés nem sikerült jól. Shaw ismételhetett a bal szélről, de továbbra sem sikerült gólt szerezni. Az akció végül Fernandes kapura lövésével zárult szintén eredménytelenül. Az elmúlt percek a Unitedé voltak.

 

A 73. percben Pogba is besárgult, őt pedig 2 perccel később a csapatkapitány, Maguire is követte ebben, igaz az angol védő Lacazette kiugrását akadályozta meg ezzel a szabálytalansággal. A megítélt szabadrúgásból végül szöglet lett, végül pedig felszabadult a Vörös Ördögök kapuja.

 

Solskjaer a 80. percben cserélt még egyet, Greenwood érkezett Rashford helyére. A norvég menedzser azonban több változtatást már nem eszközölt a találkozón. Az Arsenal mestere is elérkezettnek látta az időt a változtatásra. A 83. percben pályára küldte a csapat legújabb szerzeményét, a Real Madridnál mostoha sorsra jutott Odegaardot. De az újonc a kapott kb. 15 percben nem tudta megváltani a világot. A spanyol szakember sem kívánt nagyon belenyúlni a mérkőzésbe, 3. cseréjére a 90+4. percben került sor Lacazette sérülése miatt. A franciát Nketiah váltotta.

 

A második játékrész közepén kemény mezőnyjáték zajlott a pályán, mindkét csapat próbált eljutni az ellenfél kapujáig és gólt szerezni. A 84. percben Greenwood beadását kellett kivágnia az Arsenal játékosainak, majd a 85. percben Shaw próbálkozott a másik oldalról eredménytelenül.

 

A 86. percben már a United kapuja előtt folyt a játék, Wan-Bissaka szabálytalanságát pedig Oliver lefújta, így a 16-os sarkáról szabadrúgással jöhettek az Ágyúsok. A pontrúgást Cedrick végezte el, de ő sem volt pontos, a labda a kapu fölé ment.

 

A mérkőzés talán legnagyobb helyzetét Cavaninak sikerült kihagynia, aki Wan-Bissaka remek beadását rosszul találja el.

 

A rendes játékidő leteltét követően 3 perc hosszabbítást mutatott fel a 4. játékvezető, ami 3 perc ápolással kezdődött, mivel Maguire és Lacazette a földre került. Miután az ápolás befejeződött, a 94. percben még Fred próbálkozott egy kapura lövéssel, de ez is mellé ment, így végül a 97. percben Oliver 0-0-s végeredménnyel lefújta a találkozót.

 

Premier League, 21. forduló

Arsenal 0 - 0 Manchester United

Emirates Stadion

 

Vezette: Michael Oliver

 

Arsenal: Leno - Cedric - Luiz - Holding - Bellerin - Xhaka - Thomas - Pepe - Rowe (Odegaard 83.p.) - Martinelli (Willian 46.p.) - Lacazette (Nketiah 90+4.p.)

Cserejátékosok: Willian, Chambers, Elneny, Gabriel, Maitland-Niles, Nketiah, Odegaard, Runnarsonn, Willock

 

United: De Gea - Shaw - Maguire - Lindelof - Wan-Bissaka - Fred - McTominay (Martial 37.p.) - Pogba - Fernandes - Rashford (Greenwood 80.p.) - Cavani

Cserejátékosok: Bailly, Greenwood, Henderson, James, Martial, Matic, Telles, Tuanzebe, van de Beek

 

Sárga lap: Cedric (13.p.), Wan-Bissaka (51.p.), Pogba (73.p.), Maguire (76.p.)


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!