Fernandes a valaha volt legjobb januári igazolás
Napra pontosan 1 éve lépett először pályára 18-as számú mezében a csapat portugál játékosa, Bruno Fernandes, akinek a csapatra gyakorolt hatását a mai napig elismerik és ünneplik.
A portugál játékos pontosan 1 évvel ezelőtt, február 1-én (szombaton) debütált a Unitedben a Wolverhampton elleni 0-0-s döntetlen alkalmával a Premier League-ben. Ez idő alatt Fernandes 53 találkozón lépett pályára, 28 gól és 18 gólpassz szerepel a neve mellett, sőt a PSG ellen idegenben 2-1-re megnyert találkozón a kapitányi karszalagot is viselhette tavaly októberben.
Nem is meglepő tehát, hogy a Premier League-ben a portugált a legjobb januári igazolásnak választották a szurkolók. A felmérést a BBC végezte, aki arra kérte az olvasókat, szurkolókat, hogy jelöljék meg, hogy az elő téli átigazolási ablak 2002-es megnyitása óta kit tartanak a legjobb januári igazolásnak a klubok részéről.
Fernandes a szavazatok 31%-át szerezte meg, megelőzve a Liverpool 2018-ban igazolt védőjét Virgil van Dijk-ot, aki a szavazatok 26%-át zsebelte be. Harmadik helyen zárta a szavazást a United egykori legendás védője, kapitánya, Nemanja Vidic 15%-kal. A Szerbinátor mellett még Evra is bekerült a legjobb 10 januári transzfer közé, aki ugyanúgy 2005-ben érkezett a klubhoz, mint a szerb védő.
A jelenlegi keretből azonban nem csak Bruno az egyetlen játékos, aki felkerült a szavazók listájára. Nemanja Matic is helyet kapott ugyanis, bár ő még a Benfica-Chelsea átigazolás kapcsán, ami 2014-ben volt és 3 és fél évet töltött el Londonban, mielőtt Manchesterbe igazolt.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - AS Roma
Bajnokok Ligája főtábla, 4. forduló