Beharangozó: Manchester United - Newcastle

A hétközi Európa-liga sikert követően ismét bajnoki találkozó vár Ole Gunnar Solskjaer csapatára az Old Traffordon.


Vasárnap este a Szarkák látogatnak az Álmok Színházába a Premier League 25. fordulójában. A Newcastle nagyon vegyes teljesítményt nyújt az elmúlt hetekben és bár jelenleg 6 ponttal többjük van, mint a már kieső helyen tanyázó Fulham csapatának, mégsem lehetnek nyugodtak. A United teljesítménye is visszaesett a hónap során, hiszen a Vörös Ördögök legutóbbi 5 bajnokijukból csak egyet tudtak megnyerni, ami mellett 3 döntetlen és 1 vereség is csúfítja a norvég menedzser csapatának mutatóját.

 

Ráadásul a sok pontveszteségnek köszönhetően a városi rivális City, immár azonos mérkőzésszámmal - miután legyőzték az Evertont a két csapat elmaradt találkozójának pótlásakor - 10 pont előnyt birtokol. Emellett pedig szép csendben az üldözők is feljöttek a United nyakára. A Leicester azonos pontszámmal, de rosszabb gólkülönbséggel áll a tabella 3. helyén, a Chelsea pedig 4 pont távolságból figyel a 4. helyen. A londoni kékekkel pedig február végén még lesz egy találkozója Solskjaer csapatának. És, csak halkan jegyzem meg, hogy márciust pedig a Manchester City elleni rangadóval indítjuk a bajnokságban.

 

A két csapat legutóbbi találkozóját a United nyerte, méghozzá egy magabiztos 1-4-es győzelemmel idegenben. A találkozó góljait Maguire, Fernandes, Wan-Bissaka és Rashford szerezték a Vörös Ördögök részéről. Illetve ezen a találkozón Newcastle játékos nem is tudott gólt szerezni, hiszen a Szarkák találatát pedig Shaw neve mellé könyvelték, mint öngólt.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Jones, Pogba, Cavani, van de Beek, McTominay

 

Newcastle: Manquillo, Schar, Wilson, Fernandez

 

 

Érdekességek:

 

A Manchester United legutóbbi 5 Newcastle elleni találkozójából 4-et megnyert és 1 alkalommal vereséget szenvedett. A legutóbbi két találkozójukat ráadásul mindkét alkalommal 4-1-re húzta be a manchesteri csapat.

 

A Szarkák legutóbbi 35 idegenbeli találkozójukból a Manchester United ellen csupán egyszer tudtak nyerni 2013 decemberében 0-1-re. Emellett 9 döntetlen és 25 vereség a Newcastle mérlege ezeken a találkozókon az Old Traffordon.

 

A Manchester United legutóbb azonos ellenféllel szemben egymást követő 3 bajnoki találkozón +3-as gólkülönbséggel az Aston Villával szemben tudott nyerni 2013 áprilisa és 2014 márciusa között.

 

A Newcastle a bajnokság teljes történetében csak a Liverpool ellen veszített el több mérkőzést idegenben, mint a Manchester Uniteddel szemben. Összesen 80 találkozót játszottak a United vendégeként és 49 alkalommal vereséggel távoztak Manchesterből.

 

Ebben a szezonban a Manchester United 11 találkozón is hátrányba került, ezekből pedig 7 alkalommal tudott végül nyerni Solskjaer csapata. Emellett 1 döntetlen és 3 vereség szerepel még a Vörös Ördögök neve mellett.

 

A Manchester United a Premier League történetében több pontot szerzett (529) és több találkozót nyert meg (154) vasárnap rendezett mérkőzéseken, mint bármelyik másik csapat a sorozat történetében.

 

A Newcastle a szezonban eddig 3 találkozón volt kénytelen nélkülözni Callum Wilsont, és mindhárom találkozón vereséget is szenvedtek úgy, hogy még gólt sem tudtak szerezni.

 

A Szarkák menedzsere, Steve Bruce eddigi pályafutása során, amikor az Old Traffordon járt aktuális csapatával összesen 33 pontot szerezhetett volna, de csak 1 pontot tudott ebből végül bezsebelni. Azt az 1 pontot még a Sunderland menedzsereként szerezte meg 2009 októberében, amikor 2-2-re végzett csapatával az Álmok Színházában. Összesítésben a mérlege 1 döntetlen és 10 vereség a menedzsernek.

 

Luka Shaw ebben a bajnoki szezonban már 5 gólpasszt adott. Ebből 4-et jegyez legutóbbi három mérkőzésén. A klub történetében csak 3 olyan játékos van, akik zsinórban négy egymást követő találkozón is ilyen hatékonyak voltak a gólok előkészítésében. Ők: Ryan Giggs 5 alkalommal 2003-ban, Luis Nani 4 alkalommal 2010-ben és Antonio Valencia 5 alkalommal 2011-ben.

 

Marcus Rashford a Szarkák ellen eddig 6 mérkőzésen lépett pályára és 6 gól megszerzésében működött közre (3 gól, 3 gólpassz). Ebben a szezonban például 1 gólt szerzett és 2-höz asszisztált a St. James' Parkban 1-4-re megnyert mérkőzés alkalmával.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 170 találkozó - 88 United győzelem, 39 döntetlen, 43 Newcastle siker - gólarány 335-240 a United javára

 

Premier League: 51 találkozó - 30 United győzelem, 14 döntetlen, 7 Newcastle siker - gólarány 105-52 a United javára

 

 

A csapatok legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

United: V, D, GY, D, D

 

Newcastle: V, GY, V, GY, V

 

 

A legutóbbi 5 bajnoki eredménye ebben a felállásban:

 

United - Newcastle: 4-1 (2019.12.26.)

United - Newcastle: 3-2 (2018.10.06.)

United - Newcastle: 4-1 (2017.11.18.)

United - Newcastle: 0-0 (2015.08.22.)

United - Newcastle: 3-1 (2014.12.26.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

United: Fernandes 14 gól, Rashford 8 gól, Cavani 6 gól, Martial 4 gól, McTominay 4 gól, Pogba 3 gól

 

Newcastle: Callum Wilson 10 gól, Almirón 4 gól, Hendrick 2 gól

 

 

Premier League, 25. forduló

Manchester United - Newcastle United

Old Trafford, 2021.02.21. 20:00

 

A találkozó játékvezetője: Paul Tierney

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Shaw - Maguire - Bailly - Wan-Bissaka - Fred - Matic - James - Fernandes - Greenwood - Rashford

 

Newcastle: Darlow - Lewis - Clark - Lascelles - Krafth - Shelvey - Hayden - Willock - Almirón - Saint-Maximin - Gayle

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-0

 

A találkozót a Spíler 1 TV élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Newcastle

Premier League 25. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!