Chong remekül teljesít Belgiumban
Tahith Chong kezdőként lépett pályára a Club Brugge csapatában hétfő este az OH Leuven ellen 3-0-ra megnyert mérkőzésen.
A Brugge csapata vezeti a bajnokságot és újabb 3 pontot zsebeltek be hétfő esti győzelmükkel. A Unitedtől kölcsönben lévő játékos gólpasszal és egy büntető kiharcolásával járult hozzá a belga klub sikeréhez.
A találkozón Rik De Mil volt a csapat vezetője, miután a menedzser, Philippe Clement karanténba kényszerült. Az ideiglenesen kinevezett vezető az alábbit nyilatkozta a mérkőzést követően:
"Tapasztalt játékosok és fiatal tehetségek nagyszerű keverékét küldtük pályára és ez remekül sikerült."
A belga csapat már a 8. percben megszerezte a vezetést, Chong beadását a szintén fiatal Ignace van der Brempt juttatta az ellenfél kapujába. Majd az első félidő végéhez közeledve pedig egy büntetőt is kiharcolt a rendkívül veszélyesen játszó United növendék, amit aztán Ruud Vormer értékesített is. A 3. találatot pedig Clinton Mata szerezte a 93. percben.

Chong a 89. percben hagyta el cserét követően a játékteret, akinek még egy nagy lehetősége volt a találkozón, ám azt les miatt meghiúsította a játékvezető.
"Nagyszerű este volt ez Tahith számára" - lelkesedett a Brugge akadémiájának edzője, Les Parry. "A csapat vezeti a bajnokságot magabiztos előnnyel, így kényelmesen van lehetőség arra, hogy a fiatal tehetségek is megmutassák magukat. És nem vallottak szégyent."
"Sokszor nehéz a megfelelő percmennyiség biztosítása a fiatalok számára, de mi most abban a helyzetben vagyunk, hogy ezt nyugodtan megtehetjük. A menedzser úgy döntött, hogy a kezdőbe jelöli a fiatalokat, akik nem is okoztak csalódást. Remek döntés volt."
"Chongnak szüksége van arra, hogy játszhasson. Néhányan a fiatalok közül még kevesebb tapasztalattal rendelkeznek, mint a United kölcsönjátékosa. Chongy már pályára lépett néhány alkalommal a felnőtt csapatban, de fontos számára, hogy többet szerepeljen, mint Németországban, amit mi garantálni is tudunk neki. Ez lesz a jó számára."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 15 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló