Chelsea 0-0 Manchester United

Langyos, lötyögős 0-0-t játszott Londonban a United, ezzel már 12 pontra nőtt a hátránya a City-vel szemben.


A meccs első 10 percében a hazaiaknál volt többet a labda, de 1-2 beadást leszámítva nem sok kreativitást mutattak a londoniak.

 

A 13. percben jött az első komolyabb helyzet, McTominay ellen szabálytalankodtak, a megítélt szabadrúgást Rashford lőtte kapura, Mendy csak kiütni tudta a labdát. Greenwood és Hudson-Odoi startolt a játékszerre, először úgy tűnt, Greenwood kezezett, de a visszajátszáson jól látszott, hogy a Chelsea játékosa sodorta el kézzel a labdát először. Később a játékvezető a VAR segítségét kérte, de érdekes módon, végül csak nem ítélt büntetőt.

 

A vendégek egyre többet birtokolták a labdát a meccs előrehaladtával, de sajnos rengeteg hiba jellemezte a játékot. Akárcsak a londoniaknál, ezért sem sikerült komoly helyzeteket kialakítani.

 

Egyetlen nagy helyzet adódott a félidő hátralévő részében, Hudson-Odoi beadásáról azonban Giroud lemaradt. Centiken múlt a dolog, hogy nem érte el a labdát a csatár.

 

A félidő utolsó 10 percében már a manchesteriek játszottak fölényben, a United kapuja előtt ekkor csupán a játék 3 százaléka zajlott. De hiába a fölény, a szünetre maradt a 0-0. Ez a Chelsea verhetőnek tűnt, de ahhoz gyorsítani kellett a játékon, valamint Shaw-nak több támogatást kellett adni, mert a bekk nagyon egyedül volt, Rashford sokat játszott középen.

 

A fordulás után a Chelsea előtt adódott egy nagy lehetőség, de Ziyech próbálkozásánál De Gea kiválóan védett. Nagy mentés volt ez a kapustól.

 

Az 52. percben James lövése szögletre pattant. Szép támadást épített a United.

 

A félidő első 15 percében a Chelsea játszott fölényben, a Vörös Ördögök keveset voltak ellenfelük térfelén. De a 60. percben ott volt, ráadásul Greenwood révén lövésig is eljutott a csapat, sajnos Mason nem talált kaput.

 

Sőt, egy perccel később Shaw az alapvonalról tette középre a labdát, de az elsuhant mindenki előtt, McTominay került lövőhelyzetbe, Mendy semmit nem látott, mégis tudott hárítani. Szinte elmondható, hiába játszott jobban 15 percig a Chelsea, komolyabb lehetőségek a United előtt adódtak.

 

Rashford sem akart lemaradni aktivitásban, de túl gyenge lövést küldött kapura.

 

A 63. percben Mount indult meg a félpályától a kapu felé, már az ötösnél járt, amikor egy csellel becsapta McTominay-t, lőtt, de a középpályás blokkolni tudott. Ebben több volt, szerencsére nem jött ki.

 

Öt perccel később Fred remek tekerése suhant el a kapufa mellett. Ez még Solskjaernak is tetszett, amit meg is értünk, mert a brazil lövései általában nem sikerülnek ilyen veszélyesre.

 

A túloldalon Kovacic lövésénél kellett védenie De Geának, de nem ez volt élete mentése, könnyedén hárított a spanyol portás.

 

Már csak 6 perc volt a mérkőzésből, amikor James beadása szállt be a kapunk elé, de Lindelöf nagyot mentett Werner elől.

 

A hátralévő idő és a ráadás 3 perce sem hozott már változást, maradt a 0-0, ami igazságosnak mondható, mert egyik csapat sem tett túl sokat a győzelemért.

 

 

Premier League, 26. forduló
Chelsea 0-0 Manchester United
Stamford Bridge

 

Vezette: Stuart Attwell

 

Chelsea: Mendy - Azpilicueta, Christensen, Rüdiger - Hudson-Odoi(James 46.), Kante, Kovacic, Chilwell - Ziyech(Werner 78.), Mount - Giroud(Pulisic 65.)
Nem használt cserék: Kepa, Jorginho, Alonso, Zouma, Havertz, Emerson

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw - McTominay, Fred - James, Fernandes, Rashford - Greenwood(Martial 78.)
Nem használt cserék: Henderson, Bailly, Williams, Telles, Matic, van de Beek, Diallo, Tuanzebe

 

Gólszerző: -

 

Sárga lap: Chilwell illetve Fred, Maguire


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!