Beharangozó: Manchester City - Manchester United

Városi derbi vár Ole Gunnar Solskjaer csapatára a Premier League 27. fordulójában.


Könnyű vasárnapi ebéd és szieszta után nehéz találkozó vár a United játékosaira, hiszen Pep Guardiola csapata a kedd esti Wolves elleni 4-1-es győzelmével zsinórban a 21. meccsét nyerte meg minden sorozatot figyelembe véve. Ha a veretlenségi szériáját nézzük a városi riválisnak, akkor pedig legutóbb 2020.11.21-én kaptak ki egy Premier League meccsen a Tottenham otthonában, azóta pedig összesen 28 mérkőzés óta veretlenek és ebben a mennyiségben csupán 3 döntetlen szerepel. Az Etihadban pedig 2020.09.27-én szenvedtek vereséget a Leicester ellen 5-2-re.

 

A City jelenleg 14 ponttal vezeti a bajnokságot a 2. helyen álló United előtt, akikre pedig a Rókák tapadnak mindössze 1 ponttal lemaradva és a többi üldöző is látótávolságon belül tanyázik. A Unitednek a City elleni bajnoki után még egy élvonalbeli mérkőzése lesz pont az imént említett üldözők közül a West Ham csapatával. Ezen kívül még az Európa-ligában vár BL szintű összecsapás a Vörös Ördögökre a hónapban az AC Milan ellen, illetve az FA-kupában pedig a Leicester testén keresztül juthat Solskjaer csapata az elődöntőbe. A kupatalálkozót követően majd egy kis szünet következik, így március 21. után csak április 3-án láthatjuk legközelebb kedvenceinket.

 

Solskjaer csapata minden sorozatot figyelembe véve utolsó 3 meccsén egyaránt gól nélküli döntetlent tudott csak elérni. Ebből a 3 találkozóból 2 bajnoki és 1 Európa-liga mérkőzés volt. A Real Sociedad ellen még akár elfogadhatónak is mondható a 0-0, mivel az odavágón 4-0-ra nyertek a norvég fiai, azonban a Chelsea ellen, de főleg a Palace ellen csalódást keltő a gól nélküli iksz és szépségtapaszt ragasztani ezekre pont a City ellen rendkívül nehéz lesz.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

City: Aké

 

United: Jones, Pogba, Mata, De Gea, Van de Beek

 

 

Érdekességek:

 

A klasszikus értelemben vett top 6 (City, Arsenal, Chelsea, Tottenham, Liverpool, United) egymás elleni eddigi találkozóin a United számára nem sok babér termett ebben a szezonban. Két vereség mellett a Tottenhamtől (1-6) és az Arsenaltól (0-1) a Chelsea elleni 0-0-s eredményt is figyelembe véve összesen 5 gól nélküli döntetlent ért el Solskjaer csapata. Az előző idényben ugyanezeken a találkozókon a Vörös Ördögök a 2. legjobb eredményt tudták felmutatni, mivel a lejátszott 10 bajnokit (5 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség - 15 gólt szerzett a United és 9-et kapott) követően 18 pontot gyűjtöttek a nagy csapatok ellen. Csak a Liverpool mutatott jobb formát a nagyok ellen megszerzett 22 pontjával.

 

Solskjaer csapata a Sheffield elleni meglepetés vereség óta 7 bajnoki találkozót játszott le és ebből 5-nek is döntetlen lett a végeredménye 2 győzelem mellett. Ha csak a gólmennyiséget nézzük meg ezen a 7 Premier League meccsen, akkor nem ilyen arányra tippelnénk, ugyanis a United 16 gólt szerzett és csak 5 gólt kapott ezeken a mérkőzéseken, igaz ezen mennyiségben benne van a Southampton elleni mészárlásnak is az eredménye.

 

A Manchester City legutóbbi 5 hazai bajnokijából a United ellen 3-at elveszített 1 döntetlen és 1 vereség mellett. Legutóbbi Etihadban lejátszott bajnokijukon 2019.12.07-én 2-1-re kaptak ki, viszont 2010 áprilisa óta nem fordult elő, hogy a City egymás után két hazai bajnokiját is elveszítse városi riválisa ellen.

 

Minden sorozatot figyelembe véve a Vörös Ördögök zsinórban a 3. idegenbeli meccsüket nyerhetnék meg vasárnap a zajos szomszédok ellen, amire korábban 1993-2000 novembere között volt példa és akkor a United zsinórban négy idegenbeli meccsen is győzni tudott a City vendégeként.

 

Guardiola csapata ebben a szezonban már két találkozót játszott a United ellen, mindkettőt az Old Traffordon és egyik mérkőzésen sem kaptak gól (0-0 bajnokin és 2-0 Ligakupa meccsen). Egy szezonon belül legutóbb az Arsenal volt arra képes 1998/99-ben, hogy három Vörös Ördögök elleni találkozón se kapjon gólt.

 

A Manchester City 28 mérkőzés óta veretlen minden sorozatot figyelembe véve és amennyiben nem kap ki a városi riválisától vasárnap, úgy új klubrekordot állítanak be Pep mester fiai. A zajos szomszédok ráadásul legutóbbi 21 meccsüket egyaránt győzelemmel zárták, ami a 3. leghosszabb győzelmi sorozat az 5 nagy európai bajnokságban szereplő csapatok között.

 

A Manchester United minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi három találkozóját kapott gól nélkül hozta le, viszont mindegyik végeredménye döntetlen volt. A Vörös Ördögök még soha nem játszottak zsinórban 4 találkozón gól nélküli döntetlent. Az utolsó csapat, akinek ez összejött, az a Tottenham volt 2001 februárjában.

 

Pep Guardiola csapata legutóbbi 19 Premier League meccsének egyikében sem került hátrányba egyetlen percre sem. Ha a vasárnapi, United elleni meccsen sem fognak hátárnyba kerülni, akkor ez új rekord lesz a sorozat történetében. A jelenlegi rekordot ebben a statisztikában, szintén 19 meccsel az Arsenal tartja, amit 1998 decembere és 1999 májusa között állítottak be.

 

A Manchester United zsinórban 21 idegenbeli bajnokiján maradt veretlen a hétközi, Crystal Palace elleni 0-0-s döntetlennel, ami 13 győzelmet és 8 döntetlent takar. Az élvonal történetében csak az Ágyúsok tudhatnak magukénak ennél hosszabb veretlenségi sorozatot az idegenbeli meccseken, ráadásul két etapot is jegyeznek. Első alkalommal 2001 augusztusa és 2002 szeptembere között meneteltek vendégként veretlenül egészen pontosan 23 találkozón keresztül, majd 2003 áprilisa és 2004 szeptembere között megdöntve saját rekordjukat 27 meccsen nem szenvedtek vereséget.

 

Ole Gunnar Solskjaer a Manchester United első menedzsere lehet, aki első három idegenbeli találkozóját is megnyeri a Manchester City ellen minden sorozatot figyelembe véve.

 

A Vörös Ördögök támadója, Anthony Martial a Premier League-ben 2018/19-ben és 2019/20-ban is betalált a City ellen idegenben. Csak Wayne Rooney (4 gól) és Eric Cantona (3 gól) talált többször a városi rivális kapujába vendégjáték során bajnokin és csupán Eric király volt, aki ezt három egymást követő idegenbeli bajnokin érte el.

 

A City támadója, Sergio Agüero az összes sorozatot figyelembe véve 16 manchesteri derbin 9 gólt szerzett a Vörös Ördögök ellen. Ebből 8 gól még az első 8 találkozóján született és a legutóbbi 8 alkalommal csak egyszer tudott betalálni a United kapujába az argentin.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 184 mérkőzés - 76 United győzelem, 53 döntetlen, 55 City siker - gólarány 263-251 a United javára

 

Premier League: 47 mérkőzés - 23 United győzelem, 9 döntetlen, 15 City siker - gólarány 68-61 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnokijának eredménye:

 

City: GY, GY, GY, GY, GY

 

United: D, D, GY, D, D

 

 

A két csapat legutóbbi 5 bajnoki mérkőzésének eredménye ebben a felállásban:

 

City - United 1-2 (2019.12.07.)

City - United 3-1 (2018.11.11.)

City - United 2-3 (2018.04.07.)

City - United 0-0 (2017.04.27.)

City - United 0-1 (2016.03.20.)

 

 

A csapatok legjobb góllövői a bajnokságban:

 

City: Gündogan 11 gól, Sterling 9 gól, Mahrez 7 gól, Jesus 6 gól, Foden 6 gól

 

United: Fernandes 15 gól, Rashford 9 gól, Cavani 6 gól, Martial 4 gól, McTominay 4 gól

 

 

Premier League, 27. forduló

Manchester City - Manchester United

Etihad, 2021.03.07. 17:30

 

A találkozó játékvezetője: Anthony Taylor

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

City: Ederson - Walker - Stones - Dias - Cancelo - De Bruyne - Rodrigo - Gündogan - Silva - Sterling - Foden

 

United: Henderson - Wan-Bissaka - Bailly - Maguire - Shaw - McTominay - Fred - James - Fernandes - Rashford - Cavani

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-1

 

A mérkőzést a Digi Sport 1 élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!