Beharangozó: Leicester City - Manchester United

A hónap utolsó mérkőzése következik vasárnap a Manchester United számára a válogatott szünet előtt.


A Leicester elleni FA-kupa negyeddöntővel zárja március hónapot Ole Gunnar Solskjaer csapata. A Vörös Ördögök a héten már egy kieséses találkozón sikeresen túl vannak, miután Milánóban egy 1-0-s győzelemmel összesítésben 2-1-es arányban kiejtették a Rossonerit. A Rókákkal idegenben legutóbb 2020. december 26-án találkoztak a Vörös Ördögök bajnokin, a mérkőzés végeredménye pedig 2-2 lett. A házigazdák pedig legutóbb 2014. szeptember 21-én tudták legyőzni a Unitedet azon a bizonyos 5-3-ra végződött találkozón.

 

A negyeddöntők párosításai az alábbiak lesznek a hétvégén:

Everton - Manchester City

Leicester City - Manchester United

Bournemouth - Southampton

Chelsea - Sheffield United

 

A United esélyeit növeli, hogy a csapat francia klasszisa, Paul Pogba visszatérhetett és a milánóiak ellen az ő találata jelentette a továbbjutást is a Vörös Ördögök számára. Paul mellett pedig Donny van de Beek is már ott volt Olaszországban, igaz, ő végig a padról figyelte az eseményeket. Ole Gunnar Solskjaer reményei szerint pedig vasárnapra már Cavani és Martial is bevethető lesz, ami további erősítést jelentene a norvég csapatának.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Leicester: Barnes, Justin, Maddison, Morgan, Ünder, Praet

 

United: Jones, Mata, Bailly,  Cavani, Martial, Rashford

 

 

Érdekességek:

 

A Rókák az FA-kupa aktuális szezonjában 8 gólt szereztek és mind a 8 találatot más játékos jegyzi. A gólszerzők között pedig nincs ott a Leicester első számú gólfelelőse, Jamie Vardy.

 

A két csapatnak ez az FA-kupa találkozó csupán a 3. egymás elleni mérkőzése lesz a kupasorozatban. Legutóbbi találkozójuk pedig a patinás sorozatban 45 évvel ezelőtt volt.

 

A Manchester United minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi 14 mérkőzéséből 10 alkalommal nem kapott gólt. 

 

A Vörös Ördögök legutóbb 2020. december 8-én kaptak ki idegenben, a Leipzig elleni Bajnokok Ligája találkozón. 

 

A Rókák az eddigi FA-kupa mérkőzéseiken összesen 8 gólt szereztek és csak 1-et kaptak. Mindkét csapat 3 találkozót játszott a negyeddöntőbe és ebből a 3 mérkőzésből kettőt kapott gól nélkül hoztak le.

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 131 mérkőzés - 68 United győzelem, 30 döntetlen, 33 Leicester siker - gólarány 263/171 a United javára

 

FA-kupa: 2 mérkőzés - 2 United győzelem - gólarány 5/2 a United javára

 

 

A két csapat legutóbbi 5 mérkőzésének eredménye:

 

Leicester: V, V, D, GY, GY

 

United: D, GY, D, GY, GY

 

 

A két csapat eddigi egymás elleni FA-kupa mérkőzései:

 

United - Leicester 3-1 (1963.05.25.)

Leicester - United 1-2 (1976.02.14.)

 

 

A két csapat legjobb góllövői az FA-kupában:

 

Leicester: Justin 1 gól, Albrighton 1 gól, Perez 1 gól, Barnes 1 gól, Tielemans 1 gól, Ünder 1 gól, Maddison 1 gól, Iheanacho 1 gól

 

United: McTominay 2 gól, Rashford 1 gól, Greenwood 1 gól, Fernandes 1 gól

 

 

FA-kupa, negyeddöntő

Leicester City - Manchester United

Kin Power Stadion, 2021.03.21. 18:00

 

A találkozó játékvezetője: Craig Pawson

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok

 

Leicester: Schmeichel - Fofana - Evans - Söyüncü - Pereira - Ndidi - Tielemans - Castagne - Perez - Iheanacho - Vardy

 

United: Henderson - Wan-Bissaka - Lindelöf - Maguire - Telles - Matic - Diallo - Fernandes - Pogba - James - Greenwood

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-2

 

A mérkőzést a Spíler 1 TV élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Leicester City - Manchester United

FA-kupa negyeddöntő, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!